Bréking, itt az árstop folytatása: indulhat a kötelező akciózás a boltokban

Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt jelenti, hogy húsz termékkategóriában tudnak majd jóval olcsóbban élelmiszereket venni az emberek - mondta a kormányszóvivő a közösségi oldalán szerdán közzétett videóban.
Szentkirályi Alexandra szerint a kötelező akciózásra azért van szükség, mert a háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciók nagyon megemelték az árakat, ami az élelmiszerárakba is begyűrűzött.
Kiemelte, a kormány azonban több intézkedéssel is küzd ez ellen: az árstopokkal, június 1-jével pedig indul a kötelező akciózás.
A videóban Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta, az akciós gyakorlat nagyon fontos a kiskereskedelem mindennapjaiban, főleg most, hogy az infláció, a világpiaci áremelkedések miatt a vásárlók nagyon árérzékenyek lettek. Hozzátette: az akciók mindig is fontosak voltak a vásárlóknak, de az élelmiszertermékek drágulása miatt még fontosabbak lettek.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)