Így vakációznak idén nyáron a magyarok: sokaknak már csak erre futja a pénzéből

HelloVidék   
  Megosztom
Így vakációznak idén nyáron a magyarok: sokaknak már csak erre futja a pénzéből

Az idén vakációt tervező magyarok átlagosan 296 ezer forintot költenek a nyaralásra, szemben az egy évvel korábbi 247 ezer forintos összeggel - derül ki a K&H első negyedéves felméréséből, amely a 30-59 évesek utazási terveit vizsgálta. A megkérdezettek majdnem 40 százaléka 100-300 ezer forintos költségvetéssel készül a pihenésre. Jelentősen csökkent a hosszabb, legalább ötnapos belföldi vagy külföldi utazást tervezők aránya: előbbieké a tavalyi 42-ről 24 százalékra, utóbbiaké 26 százalékról 16 százalékra esett vissza.

A mindennapokat meghatározó bizonytalanság, az árak emelkedése visszafogja a magyarok utazási kedvét. A 30-59 évesek 52 százaléka tervez valamilyen vakációt belföldön vagy külföldön a K&H első negyedévben készült felmérése szerint, amely azt is bemutatja, mekkora összeget szánnak az utazásra a megkérdezettek.

Százezres nagyságrendek

Két évvel ezelőtt a külföldi utazásoknál látható visszafogottság a járvány miatti korlátozásokkal, míg az idén inkább a magas árakkal magyarázható. A vakációra készülő magyarok a tavalyi 247 ezer forint után idén átlagosan 296 ezer forintot fordítanának a nyári pihenésre. A jelentős, 20 százalékos emelkedésben szerepet játszhat, hogy számottevően emelkedtek az árak az elmúlt egy év során, köztük sok olyan termék, amelyek az utazásnál fontosak lehetnek: ilyen például az üzemanyagok ára.

Az adatok szerint tízből majdnem négyen 100-300 ezer forintból pihennének ezen a nyáron, a kutatás szerint a nyaralási költségvetésekben azonban igen jelentős a szórás: 8 százalékuk 50 ezer forinttal alacsonyabb összeget szán erre a célra, 11 százalékuk 50-99 ezer forintot, 12 százalékuk 100-149 ezer forintot költene, ugyancsak 11 százalékuk 150-199 ezer forintos kiadással tervez. A megkérdezettek 16 százaléka 200-299 ezer, 14 százalék pedig 300-399 ezer forinttal készül az utazásra, illetve 5 százalékos azoknak az aránya, akik több mint 1 millió forintból nyaralnának az idén.

Hányan, mennyiért?

A felmérés szerint a nyaralást tervezők 41 százaléka kettesben utazik majd, 20 százalékuk pedig hármasban tervezi ezt, szintén 20 százalékuk pedig egyedül nyaralna. Az egyedül utazók messze a legtöbbet költik: egy főre vetítve átlagosan 150 ezer forintot fordítanak a vakációra. A kettesben utazóknál 100 ezer forint, a hármasban nyaralóknál 90 ezer forint kiadás jut egy főre.

Választ adott a felmérés arra is, hogy miből fizetik az utazást a nyaralók. Túlnyomó részük - 67 százalékuk - döntően vagy teljes egészében, további 24 százalékuk jelentős mértékben saját jövedelemből, megtakarításból vakációzik, míg 16 százalékuknál a család segítségével jön össze az adott összeg. 11 százalékuk teljesen egészében a Széchenyi Pihenő Kártyán (SZÉP) lévő összegből utazik, további 39 százalékuk pedig kisebb-nagyobb mértékben támaszkodik erre.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nyaralás

költségek

vakáció

felmérés

utazás belföldön

külföldi utazás