Mi történik a magyar vidéken? Ismét drogdílereket kaptak el a rendőrök

MTI   
  Megosztom
Mi történik a magyar vidéken? Ismét drogdílereket kaptak el a rendőrök

Hét emberrel, köztük egy fiatalkorúval szemben emelt vádat bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt a Heves Vármegyei Főügyészség - közölte a szervezet szóvivője.

Konkoly Thege László tájékoztatása szerint a tevékenységet irányító házaspár 2020-ban, egészen 2021 májusi őrizetbe vételükig többek közreműködésével etil-hexedron tartalmú szert árult hevesi házukban, valamint Erdőtelken. A szer 2021 előtt új pszichoaktív anyagnak, később kábítószernek minősült. Vásárlóik között akadt olyan fiatal, aki még nem töltötte be a 18. életévét. A drogot jellemzően a férj vette meg a városban és a szomszéd vármegyében. A szert a házaspár előbb otthonukban kiadagolta, majd folyamatosan értékesítette. Ebben segítségükre volt további három vádlott, akik távollétükben helyettesítették őket, illetve állandóan figyelték a ház környékét, hogy elejét vegyék az esetleges lebukásnak.

A szóvivő jelezte: a főügyészség bűnszövetségben, részben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával elkövetett kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, továbbá új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja a bűnszövetség tagjait.

A vádhatóság - bűnösségük beismerése esetén - a házastársakkal szemben 10-10 év fegyházbüntetés, míg a többiekkel szemben 1-5 év szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyben eljáró bíróságtól

- tette hozzá Konkoly Thege László.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

drogdíler

heves megye

drogkereskedők

kábítószer-kereskedők