Ez a boltlánc nyerte idén a versenyt itthon: itt vannak a meglepő részletek

HelloVidék   
  Megosztom
Ez a boltlánc nyerte idén a versenyt itthon: itt vannak a meglepő részletek

Idén ismét a Lidl Magyarország érdemelte ki a StarStore – Év Kereskedője versenyen Az Év Kiskereskedője 2023 címet, mindemellett két másik kategóriában is győzedelmeskedett, és így az est abszolút győztese lett. A boltok megmérettetésében a vállalat budaörsi áruháza kapta Az Év Diszkont Üzlete 2023 címet, míg a kereskedelmi láncok kategóriájában a Lidl lett Az Év Diszkont Üzletlánca 2023.

A Trade Magazin idén a kereskedelmi láncok esetében 16, az értékesítési pontok körében pedig 17 kategóriában hirdette meg a StarStore – Év Kereskedője 2023 versenyét, melyen a szakmai zsűri a boltokat a pályázat egyedisége, az esztétikum és a hangulat, a siker és a hatékonyság, továbbá az átláthatóság és a praktikum szempontjai szerint értékelte, míg a kereskedelmi láncokat többek között a piaci eredmények és sikerek, valamint a fejlesztési célok alapján rangsorolta.

A díjátadóra a Business Days konferencia gálaestjén ünnepélyes keretek között került sor szeptember 28-án. A Lidl Magyarország a zsűri döntésének értelmében az est abszolút győztese volt, hiszen három díjat is elnyert.

Óriási büszkeséggel tölt el minket, hogy idén ismét három kategóriában bizonyultunk a legjobbnak a StarStore versenyen. Ez azt is mutatja, hogy a szakmai bizottság és a vásárlók egyaránt nagyra értékelik a Lidl Magyarország azon törekvéseit, hogy vásárlóink minden igényét kiszolgálhassuk, legyen szó széles, minőségi termékkínálatról vagy a vásárlói élmény megteremtéséről. Köszönjük munkatársainknak, hogy mindennapi munkájuk során mindent megtesznek a közös sikerekért, és külön köszönjük vásárlóink lojalitását

- emelte ki Tőzsér Judit a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

Az eredményhirdetés legjobban várt kategóriája Az Év Kiskereskedője 2023 cím volt, melyet a Lidl vehetett át. A piacvezető vállalat pályázati anyaga működésének minden területét rendkívül komplexen bemutatta, így többek között eddig elért eredményeit és jövőbeli céljait; széles, minőségi termékkínálatát; a hazai beszállítókat támogató programját; munkáltatói és fenntarthatósági törekvéseit.

A Lidl vehette át Az Év Diszkont Üzletlánca 2023 címet, a budaörsi áruháza pedig „Magyarország legnagyobb eladóterű Lidl üzlete” című pályázatával Az Év Diszkont Üzlete 2023 elismerést nyerte el. A több mint 1700 m2-es Lidl áruház már több mint 4 éve biztosítja a vállalat kiemelkedően friss és minőségi termékeit a környék lakóinak, a megnövelt eladótérnek köszönhetően kényelmes, tágas folyosókkal. 2022-ben az üzlet átlagosan havonta közel 80 ezer vásárlót szolgált ki és közel 18 ezren állították be a Lidl Plus alkalmazásban kedvenc boltjuknak.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

lidl

év kereskedője

év diszkont üzletlánca

boltlánc

üzletlánc