Ennyi volt, betiltották ezeket az autókat: már csak eddig lehet megvásárolni Magyarországon

HelloVidék   
  Megosztom
Ennyi volt, betiltották ezeket az autókat: már csak eddig lehet megvásárolni Magyarországon

Óriási előnyöket élvezhetünk, ha van saját autónk. Egyszerűbb vele eljutni a-ból b-be, mint tömegközlekedéssel. Nem kell a többi utassal feltétlenül érintkezzünk, szemben például a buszokkal. Azonban nagy hátrányai is vannak, hiszen az üzemanyagárak újabban nem kedveznek az autósoknak, sőt klímapolitikai szempontból is sok támadás éri a belsőégésű motorral ellátott autókat. Mégis Magyarországon egyre csak növekedik a személygépjárművek száma, ám ezzel együtt átlag életkoruk is folyamatosan emelkedik. Na de így mi lesz a sorsa az autópiacnak, főleg ha a belsőégésű motorokat rövid időn belül ki akarják vonni a forgalomból?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait 2002-ig visszamenőleg találhatjuk csak meg, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy a személygépjárművek átlag életkora hogyan oszlik el éves bontásban. A legkorábbi kimutatás (2002-es) szerint az országban futó autók átlag életkora 11,7 év volt. Később 2007-ben ez a szám elérte az elmúlt 21 év alsó határát, ugyanis ekkor a járművek átlag életkora 10,3 év volt Magyarországon, innen már újra növekedni kezdtek a számok. Öt évvel később, tehát 2012-ben, már 12,5 volt az autók kora, ettől az évtől kezdve már ez a szám nem csökkent tovább, sőt rohamos léptekkel növekedésnek indult. Míg 2012-ben 12,5 évesek voltak általánosságban az autók, addig 2017-ben már 14,1 lett ez az érték. Ettől a ponttól kezdve egyfajta lassulás következett be, mivel a számok ekkor már csak 1-2 tizeddel növekedtek egészen 2022-ig, és habár a növekedés lassult, attól még nem állt meg, hiszen tavaly már átlagosan 15,4 éves átlag lett a jellemző autó-kor kérdésben.

Idős autó nem rossz autó

Ebben az évben a legidősebbnek számító autók még az előző rendszer maradványai voltak, gyártmány szerint csökkenő sorrendben: Zastava (36,9 év), Wartburg (35,89), Kispolszki (35,7), Trabant (35,4) és a Maruti (30,3). Az igazi matuzsálemek mellett ugyanakkor a legfiatalabb átlag életkorral rendelkező márkák 2022-ben a Dacia (6,9), Kia (8,9), Lexus (9,6), Hyundai (10,1) és a Mini (12,5) voltak. Ha visszaugrunk 20 évet az időben akkor hasonlóan azt tapasztalhatjuk, hogy a 2022-ben is a legkorosabbnak számító járgányok már akkor is az rangidős korosztályba tartoztak annyi eltéréssel, hogy ekkoriban a Lada képviselte a legidősebb típust a maga átlagos 17,3 évével. Őt követik sorrendben alig elmaradva a már említett matuzsálemek, azaz a Wartburg, Trabant, Kispolszki és a Zastava. Ezek a márkák a 2002-es adatok szerint mind nagyjából egy átlag életkort képviseltek. Ugyanakkor más a helyzet a múltbeli fiatal autókkal, ugyanis a Mini gyártmányok voltak átlagosan ekkor a legfiatalabbak a 0,7 évükkel. Ezután jön a Kia (3,5) és a Lexus (5,2), ezek a márkák tavaly is a fiatalsági toplista vezetői voltak, ám akkoriban a Daewoo (3,8) és a Suzuki (4,3) is belefért a top 5-be. Önmagában az, hogy egy autó öreg nem biztos, hogy rossz is.

Az autók karbantartási igénye gyártmányonként eltérhet, és függ a modelltől, az életkortól és az általános gondosságtól. Általánosságban elmondható, hogy a prémium márkákhoz tartozó autók gyakran magasabb karbantartási költségekkel járnak, mivel a gyártók általában magasabb minőségű alkatrészeket és szolgáltatásokat kínálnak. Az alapos karbantartás és az időben történő problémamegoldás azonban kulcsfontosságú a járművek élettartamának meghosszabbításához, függetlenül a gyártmánytól.

- nyilatkozta megkeresésünkre adott válaszában a Kocsiguru.hu szakértője, Rába Patrik.

Egyre több az autó

A személygépjárművek számát illetően 2001-ig enged visszatekintést a KSH adatbázisa. A nyilvántartás szerint 2001-ben 2482827 kocsi volt forgalomban, ami érték 2006-ra 2953737-re kúszott fel, sőt 2007-ben már a 3 milliós határt is átlépték. Majd 2011-ben visszaesett a forgalomban lévő autók mennyisége 2967808-ra, egyébként ez képviseli az elmúlt 13 év mélypontját jelenleg. Tehát ettől az évtől már újbóli növekedés volt tetten érhető olyannyira, hogy 2016-ban már 3313206 járgány szelte az utakat, és fontos kihangsúlyozni, hogy ezek még mindig csak a személygépkocsik. Azonban a tempó nem állt le, egyre több és több kocsi jelent meg a színen, 2021-re már több mint 4 millió autó volt forgalomban, egészen pontosan 4020159, tavaly pedig már 4094129 kocsiról beszélhetünk, vagyis tulajdonképpen az ország lakosságának nagyjából a fele rendelkezik autóval. 21 év alatt mintegy másfélszeresére nőtt a személygépkocsik száma Magyarországon.

Na de nézzük, hogy hogyan oszlanak meg ezen belül a forgalomba helyezett autók. Mivel az sem mindegy, hogy Magyarországon mennyi az először forgalomba helyezett autók száma, illetve az is érdekes lehet, hogy ezek nem mind teljesen új az adott év, vagy az azt megelőző év gyártmányai-e, mert az először forgalomba helyezett autók lehetnek használtak is. Ez a tendencia ugyanakkor hullámzóbb görbét mutat, mint az előbbi pontok. Egészen 2000-ig lapozhatunk vissza ebben a kérdésben, amikor is 149137 autó került először forgalomba hazánkban. Ez a szám 2003-ra csaknem megkétszereződött, ekkor 274389 járműről beszélhetünk, amiből 83729 kocsi volt már használt. 2010-re azonban ez az érték igencsak lecsökkent, 61324 autó került újonnan forgalomba itthon, és ebből csupán 15250 volt használt. Kilenc évvel később, mégis csúcsról beszélhetünk, ugyanis ekkor 314498 négykerekű kapott forgalmit és ennek megközelítőleg a fele volt használt, számszerűsítve 151554. 2022-re visszaapadt ez a szám 237688-ra, aminek már több mint a fele volt használt.

23 évvel ezelőtt amúgy a legnépszerűbb behozott autók a Suzuki (27660 darab), az Opel (23890) és a Volkswagen (12487) voltak. Tavaly ez a lista már kicsit átrendeződött, a Volkswagen (254789) vette át a vezetést majd ez után jött a Toyota (20565) és a Ford (19389). Ebben az évben behozatal szempontjából a legkevésbé népszerű autók egyébként a Rover (13), Daewoo (25) és az Infiniti (75) voltak, bár ez utóbbiból még így is több első forgalmis modell járja az utakat, mint 22 évvel ezelőtti toplista szereplői összesen: Dacia (10), Lexus (20), Chevrolett (29).

Na, de mivel tankolnak?

Üzemanyagot tekintve 2002-ben 2321944 benzin üzemű kocsi volt forgalomban, ez az érték 2008-ra 2459544-re duzzadt, innentől kezdve azonban a benzines autók tendenciája csökkenésnek indult egészen 2016-ig, amikor ismét növekedés volt megállapítható, mert ekkor 2301168-ra nőtt a forgalomban szolgáló benzines járgányok száma. Ettől az évtől kezdve a növekedés folyamatossá vált és 2022-re már csúcsmennyiségű benzines autónk volt, hiszen 2583328 volt belőlük. A dízelmotoros autókról azonban egészen más mondható el. Ez a típus kicsiben kezdte és elég nagyra tört, mert 2002-ben alig 300 ezer dízelhajtású kocsi volt forgalomban az országban, vagyis 293790, mégis az évek során számuk exponenciálisan növekedett. 2010-re már 619807 dízeles kocsit tartottak számon, hét évvel később már több mint egy millió volt belőlük az országban, az eddigi csúcsot 2022 tartja, ekkor 1294087 dízel autó brummogott az országban.

Hibrid autókból is volt már pár száz az utakon az ezredforduló után. A 2002-es legkorábbi adat szerint 862 ilyen autó járt az utakon. Kisebb kilengésekkel ugyan, de a hibrid kocsik száma 2008-ra 2401 darabra nőtt és ez a mennyiség csökkenésnek már nem indult meg, köszönhetően annak, hogy a klíma- és környezetvédelmi szempontok alapján nagy trend lett az alternatív meghajtású autók vásárlása. 2017-ben már 19977 darab, majd 2022-ben már 156472 darab ilyen autó rótta az utakat. Fontos még megemlíteni a legutóbbi évek nagy vitáinak alapjául szolgáló elektromos autókat, mert ezekből is volt már 2002-ben is néhány az ország útjain. 21 éve kereken 500 darab e-autó volt forgalomban, ám érdekes tendencia, hogy egészen 2009-ig csökkenésnek eredt a számuk, ekkor 67 kocsiról beszélhettünk. Aztán beütött az elektromos autózási divat és 2017-re majdnem 2000-re nőt az elektromos autók száma. Innen csak a csillagos ég jelentette a határt ugyanis tavalyra, vagyis alig 5 évvel később már csaknem 30000 ilyen kocsit helyeztek fogalomba, pontos érték szerint 29836-ot.

Jó írányba haladunk?

A fentiek remekül tükrözik azt az irányt, ami felé halad jelenleg az autóipar. Egyre többet hallhatunk arról is, hogy bizonyos városok belvárosaiba nem közlekedhetnek az autók, mivel ezzel is igyekeznek csökkenteni a káros anyag kibocsátást. Sőt, ez olyan végletekig jutott, hogy az uniós tagállamok megszavazták a belsőégésű motorral szerelt új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását. Ez alól kivételt képeznek, azonban azok a járművek, amik klímasemleges üzemanyagot használnak (pl.: víz és szén-dioxid felhasználásával készült e-üzemanyagok). Mégis a szakértők szerint nem kell aggódnia annak, akinek hagyományos üzemanyaggal üzemelő járműve van.

A belsőégésű motorral felszerelt autók jövője sok tényezőtől függ, például a szigorodó környezetvédelmi előírásoktól és a fejlett technológiák fejlődésétől. Egyre több gyártó fejleszt elektromos és hibrid autókat, amelyek hosszú távon versenyképesebbek lehetnek a hagyományos belsőégésű motorral felszerelt járművekkel szemben. Másrészről pedig az eltérő életkörülmények különböző elérést biztosítanak az új elektromos autók iránt. A jelenlegi helyzetből kiindulóan nincs annyi átlagos jövedelmi szint, hogy a belsőégésű autók globális lecserélése 10 éven belül megtörténjen és természetesen az infrastruktúra sem elég fejlett még, hogy villamos energiával lássanak el a bolygónkon minden autót.

- válaszolta a szakértő.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

autó

autópiac

motorok

kocsik

környezetvédelem

növekedés

elemzés

gazdaság

hellovidek