Ez most komoly? Kiderült, mennyit keresnek átlagosan a magyarok
A GKI Gazdaságkutató Zrt. közlése szerint, a NAV adatai azt mutatják, hogy havi nettó 285 ezer forint volt 2022-ben a havi átlag kereset. Ez a szám szerényebb mint, amit a KSH számított, ők 332,5 ezer forintot írnak, mely a teljes állásban foglalkoztatottak adata. Továbbra is a fővárosban a legmagasabb az átlag havi bér, ha a településtípusokat nézzük, ugyanakkor az országban a legmagasabb érték a vidéki városokban volt.
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset, ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett. Ez alacsonyabb a KSH által számított 332,5 ezer forinthoz képest, mely a teljes állásban foglalkoztatottak adata. Településtípusok szerint a legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt (370 ezer forint), ezt követik a megyei jogú városok (304 ezer forint), majd a városok (273 ezer forint) következtek, a legalacsonyabb érték pedig a községekben volt (243 ezer forint). Ez azt jelenti, hogy a budapesti munkavállók átlagosan 22 százalékkal keresnek többet, mint egy megyei jogú városi munkavállaló, 36 százalékkal többet, mint egy városi munkavállaló és 52 százalékkal többet, mint egy községi munkavállaló.
A legmagasabb érték városok terén Gosztolán volt, ahol átlagosan 689 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, amihez egyedül Tornakápolna állt közel 667 ezer forintos értékkel. Az átlag csak ezen a két településen haladta meg a 600 ezer forintot, de ki kell emelni, mind a két település alacsony lélekszámú. A legjobb havi nettó kereset a fővárosban a II. kerületben volt (568 ezer forint), a városok közül Diósdon (436 ezer forint), a megyei jogú városok közül pedig Székesfehérváron (346 ezer forint).
Vármegyék tekintetében a legmagasabb érték Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, ahol havi 315, illetve 304 ezer forintot kerestek. Szintén magas eredmények születettek még Fejér (301 ezer forint), Komárom-Esztergom (299 ezer forint), és Vas vármegyében (284 ezer forint). A legalacsonyabb kereseteket Szabolcs-Szatmár-Bereg (222 ezer forint), Békés (234 ezer forint), Nógrád (239 ezer forint) illetve Somogy vármegyében (239 ezer forint) érték el. Magyarország 19 vármegyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)