Rengeteg pénzt bukik az ország a vadkárok miatt: lépnie kell a hatóságnak

Agrárszektor   
  Megosztom
Rengeteg pénzt bukik az ország a vadkárok miatt: lépnie kell a hatóságnak

A vadbiológusok számítása szerint 700 ezer tonnányi vadkár keletkezik a nagyvadak miatt évente Magyarországon, melynek értéke 21 milliárd forint. Ehhez hozzájönnek még a vadkárok megelőzése miatti esetleges pótlólagos költségek a gazdálkodók oldalán, ami alapján kijelenthető, hogy az érintettek jelentős veszteségeket szenvednek el évről-évre - vezette fel bejelentését az Agrárszektor 2023 Konferencián tartott előadásban Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Ezért a NAK arról döntött, hogy saját vállalkozást alapít, és megvásárolja a gazdálkodók jogos vadkárköveteléseit, ezáltal előzetes forrást biztosítanak a károsultaknak, és ezen keresztül a vadászatra jogosultak és gazdálkodók közötti erőviszonyok megváltozhatnak.

Vadkárok: fogytán a gazdálkodók türelme címmel tartott előadást Győrffy Balázs az Agrárszektor konferenciáján, ahol fontos bejelentést is tett. Elmondása szerint egyre nagyobb port kavar a vadkár az ágazati szereplők körében. Ennek igazolására pontos számokat hozott arról, hogy Magyarországon mekkora vadállomány létezik a legújabb becslések szerint. Hatvan év alatt az öt nagyvad (gímszarvas, dámszarvas, őz, vaddisznó, muflon) létszáma legkevesebb ötszörösére nőtt, napjainkban 17-szer több nagyvadat lőnek ki, mint az 1960-as években. Ezek a lejelentett számok, viszont a kutatók becslése ennél még magasabb vadlétszámot mutat. Tudományos számítások szerint összesen mintegy 800 ezer nagyvad él hazánkban, ez a felduzzadt állomány évente 1,4 millió tonna szálas, lédús és szemes táplálékot fogyaszt el - ismertette a részleteket a NAK elnöke. Ebből az 1,4 millió tonnából 0,1 millió tonna a vadászatra jogosultak által kijuttatott vadtakarmány, és becslések szerint 700 ezer tonnányi terményt esznek meg a vadak.

Arra is emlékeztetett Győrffy Balázs, hogy a gazdálkodók évente 3 milliárd forintnyi kompenzációt kapnak a károkra, vagyis a gazdálkodók esetében az egyenleg -18 milliárd forint. Kitért továbbá arra is, hogy vannak pótlólagos költségek is, amelyet a vadak miatt vállalnak fel a gazdálkodók. Példaként említette, hogy ma már erdőt felújítani nem lehet kerítés nélkül.

Célként fogalmazta meg, hogy annyi nagyvad legyen az országban, amennyit el tud tartani a vadászszakma. Ennek eszköze lesz, hogy a kamara egy céget alapít, amely meg fogja vásárolni a gazdálkodók jogos vadkár követeléseit. Ezzel az a cél tulajdonképpen, hogy megváltozzon az az erőtér, ami szerint a vadászatra jogosultak erőfölényben vannak a gazdálkodókkal szemben. Jelenleg ugyanis a vadkár megtérítését a termelők a vadászatra jogosultakon nem, vagy csak nagyon nehezen, illetve hosszú idő alatt tudják érvényesíteni. Ez pedig számukra likviditási gondokat is okozhat.

Ezen az erőviszonyon kíván változtatni a kamara azzal, hogy megvásárolja a vadkárkövetelést és ezzel előzetes forrást biztosítanak a gazdálkodóknak. Ezt követően pedig a cég kiperli a jogos vadkárt az érintettektől és a kiperelt összeget odaadja a gazdálkodóknak.

Megítélése szerint ez az új felállás csak azoknak okoz problémát, akik eddig nem fizették valós összegen a vadkárt. Azt is szeretnénk elérni, hogy a vadászatra jogosultak elgondolkodjanak azon, hogy kell-e ennyi vad Magyarországon - tette hozzá a kamara elnöke, aki azt is elárulta, hogy harmadik generáció óta vadász és személy szerint szenvedélyesen szereti ezt űzni. Azonban nem látott még olyat, ahol a mennyiség növekedése a minőség javulásával járt volna együtt. Ezért ha szigorúan szakmai alapon közelítjük meg az állománycsökkentés kérdését, akkor az pozitív hatással lehet a vadászkörökre, a minőség javulásán keresztül - érzékeltette az elnök, aki előadását azzal zárta, hogy

a következő években arra készülünk, hogy a gazdálkodók rendelkezésére állunk a jogos vadkár esetében is.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vadkár

vadkárok

nemzeti agrárgazdasági kamara

győrffy balázs