Fellélegezhetnek a magyar vásárlók: megjött a várva-várt árcsökkenés?

MTI   
  Megosztom
Fellélegezhetnek a magyar vásárlók: megjött a várva-várt árcsökkenés?

2023 októberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbiaknál. A belföldi értékesítés árai 0,4 százalékkal emelkedtek, az exportértékesítéséi 9,9 százalékkal csökkentek - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő energiaiparban a belföldi értékesítési árak még meghaladták az egy évvel korábbi szintet, miközben az exportértékesítési árak már jelentősen elmaradtak attól - jegyezte meg a hivatal. Az ipari termelői árak alakulásában a forint euróval szembeni, egy év alatt történt erősödése is szerepet játszott.

Mérséklődtek az árak

Az előző hónaphoz viszonyítva mind a belföldi értékesítési árak, mind az exportértékesítési árak 0,6 százalékkal mérséklődtek, így az ipari termelői árak is összességében 0,6 százalékkal csökkentek. 2023 októberében a 2022. októberihez képest a belföldi értékesítésben a 65 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 0,7 százalékkal csökkentek, míg a 30 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 0,4 százalékos volt az emelkedés.

Az élelmiszeripar értékesítési árai lényegében nem változtak (+0,1 százalék). Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 1,5 százalékkal alacsonyabbak voltak, a beruházási javakat gyártókban 3,5 százalék, a fogyasztási cikkeket gyártókban 4,1 százalékkal nőttek az árak.

Az ipari exportértékesítési árak 9,9 százalékkal csökkentek

Az ipari exportértékesítési árak 9,9 százalékkal csökkentek, ezen belül a 90 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 4,5, a 9,8 százalékos súlyú energiaiparban 51,3 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak. Január-októberben a belföldi értékesítés árai 31,0, az exportértékesítéséi 0,9 százalékkal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében 10,8 százalékkal voltak magasabbak a 2022. január-októberihez képest - közölte a KSH.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

ksh

ipari termelési árak

árak

gazdaság

árcsökkenés