Jól járnak, akik most fognak nyelvvizsgázni: ennyi lesz az emelt összegű támogatás
Január elsejétől emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege, a fiatalok akár 66 700 forintot is visszaigényelhetnek - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
Nagy-Vargha Zsófia ismertette: a támogatásra azok jogosultak, akik még nem töltötték be a 35. életévüket vagy 35 évesnél idősebbek, de gyermekes szülőként csed-ben, gyed-ben vagy gyes-ben részesülnek, valamint azok a nagyszülők, akik unokával vannak otthon és nagyszülői gyed-et kapnak. A támogatás a teljesített első sikeres komplex középfokú (B2), felsőfokú (C1, C2) általános vagy szaknyelvi nyelvvizsga, vagy első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjára vonatkozik - fűzte hozzá a helyettes államtitkár.
Nagy-Vargha Zsófia közölte azt is, hogy az összeg a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított egy éven belül igényelhető a Magyar Államkincstárnál. A 2018. január 1. óta elérhető támogatást eddig már több mint 170 ezer nyelvvizsgázó igényelte csaknem hatmilliárd forint értékben - írta a helyettes államtitkár.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)