Mi történt? Különös hajómonstrumok lepték el a Balatont

HelloVidék   
  Megosztom
Mi történt? Különös hajómonstrumok lepték el a Balatont

Tavaly december óta közlekednek a Balatonon az új, elektromos motorokkal szerelt kompok. Az új hajók nemcsak, hogy gyorsabbak, hanem kényelmesebbek is.

A kapacitásbővítésére azért is szükség volt, mert a korábbi kompok utasforgalma 10 év alatt 800 ezerről közel 1,4 millióra emelkedett, és a kerékpárosok száma is több mint a duplájára nőtt. Az új kompok gyorsabbak az elődeiknél, hiszen 11 helyett 15 kilométer per órás az utazósebességük, viszont a révbe érkezés előtti manőverezés bonyolultabb, mint a korábbi modellnél, így összességében az út ideje nem változott - írja a welovebudapest.hu

A lap beszámolója szerint praktikus újítás, hogy a felső fedélzet, ami a komp több mint felét lefedi, árnyékot ad az utasoknak és a kocsiknak. Nyáron várhatóan jóval kellemesebb lesz a klíma a fedélzeten, mint a régi kompokon, ahol az aszfalt átmelegedett a napon. Az új kompon esőben is ki lehet majd szállni az autóból.

Mint a portál írta, a már közlekedő Tihany nevű komp nincs még teljesen készen: kap majd egy személyzeti pihenőteret, amelynek beépítése idején, február második felében, új „testvére”, a Szántód közlekedik helyette.

Márciusban pedig mindkét új jármű szolgálatba áll, az új katamaránokkal együtt. A két újjal együtt összesen hat komp lesz használható és a folyamatosan közlekedő két komp mellett szükség esetén bevethető. A régebbieket folyamatosan felújítják.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

balaton

komp

bahart