"Kommandók” járják majd a magyar kórházakat: az orvosok mellett a betegeket is ellenőrzik

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Kommandók” járják majd a magyar kórházakat: az orvosok mellett a betegeket is ellenőrzik

A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárának utasítására legalább kétfős mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napoktól a magyar kórházakban, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben – írja a Válasz Online. A lap értesülése szerint a revízió a betegekre is kiterjed: náluk azt vizsgálják, valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve”. Óvatosan a hétvégi hazaengedéssel! Ha a zárójelentésen más szerepel, baj lehet belőle.


 

Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárának utasítására legalább kétfős mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napoktól a magyar kórházakban, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben – írja a Válasz Online.

Az ellenőrzés a betegekre is kiterjed majd, náluk azt vizsgálják, hogy valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve”.

A tavaly év végén módosított OKFŐ-utasítás szerint mobil ellenőri egységeket hoznak létre, amelyek a hét bármely napján, tehát munkaszüneti napokon és a nap bármely órájában az egészségügyi intézmény bármelyik részlegén megjelenhetnek, igazoltathatják a személyzetet, belenézhetnek az egészségügyi dokumentációba és arról másolatot is készíthetnek.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kommandók

belügyminisztérium