Zsebbenyúlós nyár vár a magyar családokra: ennyibe kerülnek 2024-ben a legnépszerűbb gyerektáborok

Szurok Dávid   
  Megosztom
Zsebbenyúlós nyár vár a magyar családokra: ennyibe kerülnek 2024-ben a legnépszerűbb gyerektáborok

Az elszálló árak, és az infláció ellenére továbbra is töretlen a tavaszi, és a nyári táborok népszerűsége a magyar családosok körében. A tavalyi évben több mint 230 ezer gyermek táborozott legalább egy hetet a vakáció folyamán Magyarországon. A Táborfigyelő.hu által regisztrált jelentkezések dinamikája megegyezik a tavalyi év azonos időszakával, így van esély, hogy idén is kiugró legyen a kereslet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülők továbbra is fontosnak tartják, hogy gyermekeik élményekben gazdag nyarat töltsenek, és a nyári táborok lehetőséget nyújtanak erre. Ennek ellenére a táborokat is érzékenyen érinti az infláció. Tóth Béla a gyermektábor-összehasonlító portál vezetője a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy a táborok árai nagyságrendileg 10-15%-os mértékben nőhetnek idén.

Már február végén elindultak elfoglalások az idei szezonra, a táborfoglalási adatokon pedig jól látszik, hogy a jelentkezések dinamikája egyezik a tavalyi rekordévvel, azaz annak ellenére, hogy növekedtek az árak, a családok mégis tudnak tábort foglalni csemetéiknek. Ennek az oka az lehet, hogy sokan élni szeretnének a jellemzően április közepéig érvényben lévő előfoglalási kedvezményekkel.

A táborszervezők száma nem változott érdemben a tavalyi évhez képest, viszont egy héttel rövidebb lesz a nyári szünet idén az elmúlt évekhez képest, ami a táborjelentkezések leadását halogató családok esetében nehézségeket okozhat május-június hónapokban

- mondta lapunk megkeresésére Tóth Béla.

A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője szerint érdemes időben jelentkezni, mivel a jó ár-érték arányú táborok turnusai hamar betelhetnek. Az árak emelkedése természetesen komoly kihatással van a nyári táborokra is, azonban a Táborfigyelő adatai azt mutatják, hogy az emberek továbbra is nagy érdeklődést mutatnak a táborok iránt.

Sajnos a táborok költségei, úgy, mint a bérleti díjak, a múzeumi, strand és állatkerti belépők költségei, de legfőbb tételként a gyermekétkeztetés ára nagy mértékben növekedett, így a táborok árai is nőnek nagyságrendileg 10-15%-os mértékben.

- hívta fel a figyelmet.

A szakember fontosnak tartotta leszögezni, hogy az emelkedés nem fedi le a költségek növekedését, a táborszervezők igyekeznek egy olyan arany középutat megtalálni a táborárak tekintetében, ami a családok számára még kigazdálkodható, de számukra sem veszteséges működést vetít előre.

Egy napközis táborért átlagosan 50 ezer forintot kell fizetni idén a szülőknek, míg ez a díj az ottalvós programok esetében 75-80 ezer forint lesz. Fontos tudni mindamellett, hogy nagyon széles az ár olló a táborok piacán, van a Táborfigyelőn olyan ottalvós angoltáborunk Egerben, ami 42 ezer forintba kerül, de foglalható Piliscsabán szuperintenzív amerikai nyelvtábor is, aminek az ára 345 ezer forint

- magyarázta.

Tóth Béla szerint a két szélsőség mellett mindenki megtalálja a pénztárcájához leginkább passzoló programot. A szülőknek ugyanakkor azt tanácsolják, hogy ha tehetik, ne csak ár alapján, hanem ár-érték alapján válasszanak tábort.

Attól lesz értékes egy vakációs lehetőség, ha rengeteg program, élmény, impulzus éri a gyerekeket, ettől fogják igazán jól érezni magukat, és ez tud érdemi alternatívát mutatni számukra a mobilokkal szemben

- húzta alá.

A legnépszerűbb vidéki desztinációk továbbra is Pest, Veszprém és Somogy vármegyére korlátozódik, de népszerű még Bács-Kiskun és Fejér vármegye is, míg a napközis táborok tekintetében Budapest, valamint a vármegyeszékhelyek viszik a prímet.

Összességében elmondható, hogy gyermektáborok miatt mobilisak a hazai családok, egy megcélzott vakációs programért akár egy-két vármegyét is utaznak, ha szükséges. A rekorder ebben a témában egy kisfiú, aki a szüleivel a Győr-Moson-Sopron vármegyei Hegykőről a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Abádszalókra utazott, hogy egy nindzsa kalandor sporttáborban részt vehessen! Ezzel ők, ez a család a rekordtartó, ugyanis 356 kilométert utaztak egy ottalvós táborért

- emelte ki.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy ennyi pénzért milyen élmények, programok várnak a gyermekekre. A szakember kiemelte: összességében elmondható, hogy a hazai táboros piac az egyik leginnovatívabb Magyarországon, ugyanis minden évben szükséges akár a tábor tematikáját tekintve, akár a helyszín fejlesztési lehetőségeit nézve valamilyen újdonság, amivel a gyerekeket magukhoz tudják csábítani, illetve növelni tudják a visszatérő táborozók számát.

Tóth Béla szerint azáltal, hogy Magyarországon hosszú a nyári szünet (bár ez idén lett rövidebb, ami problémákat vethet fel), nagyon minőségi a táborszervezők által nyújtott szolgáltatás, sokkal nagyobb a verseny, ami fejlett infrastruktúrát, képzett és tapasztalt felügyelőket, valamint sokrétű, élménygazdag programot követel meg.

Mint mondta, nyaralhatnak a gyerekek idén gyermek-kutya kommunikációs tanfolyamon, de építhetnek űrrakétát egy bajai csillagászati és űrrakétaépítő táborban, de brókernek és tőzsdecápának is tanulhatnak Kecskeméten, de ezek mellett a spanyol Barcelona és az olasz Juventus labdarúgó csapatok magyarországi táborai a Táborfigyelőn érhetőek el.

A kínálat rendkívül széles tematikát tekintve és mennyiségileg is, közel 800 táborturnus közül választhatnak a szülők már most

- zárta.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

tábor árak

táboroztatás

gyerekek