Figyelem, életveszélyes: le kell dózerolni Magyarország egyik legszebb panorámájú kilátóját

HelloVidék   
  Megosztom
Figyelem, életveszélyes: le kell dózerolni Magyarország egyik legszebb panorámájú kilátóját

Szomorú hírt közöltek: az eplényi kilátót statikai okokból le kellett zárni, és hamarosan le is bontják, így többé nem látogatható.

Az eplényi Ámos-hegyi pihenőerdőt 2003-ban adták át. Az egyik attrakciója az 525 méter magas Ámos-hegy csúcsán álló, 8 méteres kilátó volt, ezt azonban statikai okokból le kellett zárni, és hamarosan le is bontják – írja a Turista Magazin.

A Verga Zrt. most lezárta a tornyot, amit statikai okokból nemsokára lebontanak. A helyére szeretnének egy újat építeni, de erre egyelőre még nincsenek konkrét tervek.

- írták.

A lap cikke szerint a kilátó páratlan panorámával rendelkezett, ugyanis a Bakonyt és a környező településeket, illetve tiszta időben a Balatont is meg lehetett csodálni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kilátó

turista