Koronavírus: fertőzött lett a szegedi egyetem rektora, aki operált is

HelloVidék 2020. március 22. 13:03
Úgy tudni, az orvos nemrég Ausztriában volt síelni, de nem vonult házi karanténba, miután hazajött. Ehelyett bement dolgozni, és műtött is. Jóval azután végezték el rajta a tesztet, hogy elkezdte produkálni a vírus okozta tüneteket.

A Szegedi Tudományegyetem egyik vezetője is elkapta a koronavírust, számolt be az RTL Klub híradója. Információik szerint az orvos

- értesültek. Jóval azután végezték el rajta a tesztet, hogy elkezdte produkálni a vírus okozta tüneteket. Az egyetemen most mindenkit szűrnek, aki kapcsolatba kerülhetett vele. Az orvos nem nyilatkozott egyelőre egyetlen médium megkeresésére sem.

Update: Rovó László, az egyetem rektora ezek után közleményben erősítette meg vasárnap délután, hogy a hírek igazak, ő a fertőzött orvos. Ebben többek között azt is írja:

Több évtizedes tapasztalattal rendelkező, gyakorló orvos vagyok, de utazásom, ott tartózkodásom, valamint hazajövetelem során nem tapasztaltam olyan jelet sem magamon, sem a környezetemben, amely akár a legkisebb gyanúra is okot adhatott volna a vírusfertőzöttséggel kapcsolatban. Az sem bizonyítható, hogy a koronavírus külföldön került a szervezetembe, könnyen elképzelhető, hogy Szegeden fertőződtem meg, fül-orr-gégészként egyébként is gyakran kerülök kapcsolatba felsőlégúti fertőzésekkel.

A rektor azt állítja, hazaérkezése utáni orvosi munkája steril körülmények között, a legszigorúbb egészségügyi protokoll szerint zajlott, így szerinte kizárt, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki. Miután észlelte magán a tüneteket, haladéktalanul megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Mostanáig nem találtak pozitív mintát a közvetlen környezetemben. Jelenleg családommal együtt karanténban vagyunk, gyakorlatilag már tünetmentes vagyok. Bár Szegeden van néhány pozitív eset, de ezek tőlem teljesen függetlenek, velük semmilyen kapcsolatban nem álltam

- zárul a közlemény.

Címlapkép: Getty Images