Szegedi kutatók a koronavírusról: súlyosbodni fog a járvány

HelloVidék   
  Megosztom
Szegedi kutatók a koronavírusról: súlyosbodni fog a járvány

Egy szegedi matematikus kutatócsoportjával megalkotta a járványmodellt, amellyel a koronavírus terjedését vizsgálják. A modell működését az élet már igazolta. A kutatók szerint Nyugat-Európa egy-két héttel jár Közép- és Kelet-Európa előtt a koronavírus terjedésében, ezért Magyarországon valószínűleg egyre több intézkedésre számíthatunk - írja a szeged.hu.

A portál szerint Röst Gergely szegedi matematikus kutatócsoportjával együtt vizsgálta, hogy a Kínában tomboló járvány milyen valószínűséggel okozhat kárt más országokban. A csapat már február második felében felhívta a figyelmet arra, hogy a másik nagy gócpont Irán lehet. A következketésekre az általuk megalkotott járványmodell segítségével jöttek rá.

A matematikus szerint a modell alapján az sem okoz nagy meglepetést, hogy Európában a legérintettebb terület Észak-Olaszország. Ez a nemzetközi légiforgalmi adatokból következik és Milánó esetében az utasforgalom kiemelkedő.

Mostanra a járvány földrajzi terjedését nehéz modellezni, de az a mintázat rajzolódik ki továbbra is, hogy az egymással jobban összekötött helyekre hamarabb ér el a járvány, mint a nemzetközi utasforgalomból kiesőkre. Röst Gergely szerint a nyugat-európai országok egy-két héttel járnak a közép- és kelet-európai országok előtt. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy Magyarországon valószínűleg egyre több korlátozó, tiltó és kényszerintézkedéssel számolhatunk.

Az egészségügyi világszervezet, a WHO egyik riportjában hivatkozott a helyi egyetem kutatóinak modelljére. Szakmai körökben pedig élénk visszhangot váltott ki a modell, amelyet elkészülése után, szinte azonnal publikáltak és Japánban is használták, hogy megtudják az ottani repülőtereken alkalmazott szűrések mennyire késleltették a járvány terjedését.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

koronavírus

járvány

kutatók

szeged