Döntöttek: etikai eljárást indítanak a koronavírus-fertőzött szegedi rektor ellen

MTI   
  Megosztom
Döntöttek: etikai eljárást indítanak a koronavírus-fertőzött szegedi rektor ellen

Az orvos Dél-Tirolba utazott, és miután onnan hazatért, még bement dolgozni, sőt, operált is, ahelyett, hogy házi karanténba vonult volna. Az orvosi kamara szerint tette miatt számos kollégája került nehéz helyzetbe, és veszélybe került a betegek ellátása is.

Korábban mi is megírtuk, hogy Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora pozitív koronavírus-tesztet produkált. Az orvos Dél-Tirolba utazott, és miután onnan hazatért, még bement dolgozni, sőt, operált is, ahelyett, hogy házi karanténba vonult volna. Csak azután tesztelték, hogy produkálta a betegség tüneteit.

Rovó László vasárnap adott ki közleményt a témával kapcsolatban, ebben többek között azt írta, hogy a legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végezte orvosi munkáját. Emellett

Elmondása szerint miután észlelte magán a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtette a szükséges óvintézkedéseket. Mostanáig nem találtak pozitív mintát közvetlen környezetében, jelenleg családjával együtt karanténban van, és gyakorlatilag már tünetmentes.

A Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indít a Szegedi Tudományegyetem rektorával szemben. Erről a köztestület tájékoztatott vasárnap. A kamara etikai kódexe szerint

Az etikai szabályok betartása különösen fontos, ha szakmai rangja, közéleti szereplése miatt az orvos jól ismert, mert ez esetben magatartása, így esetleges etikai vétsége is általánosítható, és a közvélemény ebből az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetést. A kamara álláspontja szerint a szegedi egyetem rektorának mindezekre külön figyelemmel kellett volna lennie.

Az érintett kollégák megkeresésére a MOK elnöksége kiemelt figyelmet fordít, egyben reményüket fejezik ki, hogy mind a járványügyi hatóság, mind pedig a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban kivizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen történteket, és megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szegedi tudományegyetem

rektor

koronavírus

koronavírus-fertőzött

koronavírus-járvány