Ez a kormány új csodafegyvere: külföldi családok tanítanának nyelvet a magyar gyerekeknek

MTI   
  Megosztom
Ez a kormány új csodafegyvere: külföldi családok tanítanának nyelvet a magyar gyerekeknek

Évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a 9. és a 11. évfolyamra járó tanulók kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusa. Külföldi családoknál tölthetik a kétszer kéthetes nyelvi kurzust a tanulók - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós azt mondta: a kétszer kéthetes, nyelvi környezetben tanulás reális lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy használható nyelvtudásra tegyenek szert. Megjegyezte: a magyar nyelv "egyedülálló", "nincsenek rokon nyelvek a környezetünkben", ezért "nekünk az idegen nyelvek elsajátítása nagy nehézséget okoz".

A miniszter kitért arra: felmérések szerint 2017-ben Magyarországon az emberek 45 százaléka beszélt egy idegen nyelvet a saját megítélése szerint, míg 10 évvel korábban ez az arány 25 százalék volt.

A nyelvoktatással foglalkozó szakemberek úgy látják, hogy a nyelvtanulás folyamán a 9. és 11. évfolyamon célszerű nyelvi környezetben gyakorlatot szerezni. Ez alapján született a kormány döntése a kétszer kéthetes kurzusról - tette hozzá Kásler Miklós.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára elmondta: a program részleteit még nem dolgozták ki, de pályázati rendszert terveznek, amelyben csoportos iskolai és egyéni pályázásra is lesz majd lehetőség. Közölte: az iskolai csoportok kiutazásánál szempont, hogy a diákokat családoknál szállásolják el, hogy minél több lehetőségük legyen idegen nyelven kommunikálni.

Az államtitkár beszélt arról is: a program eredményességéhez az is szükséges, hogy "az itthon folyó nyelvi képzéseket tartalmilag, módszertanilag olyan helyzetbe hozzák, hogy a gyerekek kellő felkészültséggel tudják kihasználni a kétszer kéthetes" kurzust.

Mint mondta, a középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez nagyjából 900 óra nyelvtanulás szükséges, ezt a diákok a közoktatásban megkapják, "mégis el vagyunk maradva az európai átlagtól". Az eredmények javításához tehát nem az óraszámot, hanem a tanulás hatékonyságát kell növelni, és ebben óriási felelőssége van az idegen nyelvet tanító tanároknak.

Szerda reggel az M1 aktuális csatornán új információk derültek ki a programról. Kásler Miklós elmondta, hogy külföldi családoknál tölthetik a kétszer kéthetes nyelvi kurzust a 9. és a 11. évfolyamra járó magyar tanulók. A miniszter elmondta, a fogadó családok és az iskolák vállalnak felelősséget nemcsak a tanulásért, de minden egyéb vonatkozásban is. Hozzátette, kétféle megoldás jöhet szóba a diákok külföldre utazása kapcsán, az egyik a csoportos, a másik az egyéni.

Kásler Miklós a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a külföldi kurzus. A program, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédében jelentett be, a 2020/2021-es tanévtől indul a kiosztott háttéranyag szerint.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

nyelvtanulás

nyelvoktatás

nyelv

külföld

középiskola

középiskolás