Duplájára nőtt a keret: több mint 20 ezer diák táborozhat idén Zánkán

MTI   
  Megosztom
Duplájára nőtt a keret: több mint 20 ezer diák táborozhat idén Zánkán

A zánkai táborhelyen a tavalyihoz képest kétszer annyi gyermeket fogad tavasszal az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, így több mint 20 ezer tanuló táborozhat május 1. és június 5. között a Balatonnál.

Az alapítvány közleményében azt írta: a háromnapos tábori ottalvós osztálykirándulásokon húszféle teljesen ingyenes programon vehetnek részt a gyerekek. Ezenkívül térítésmentes a szállás és a napi ötszöri étkezés is - tették hozzá.

Részletezték: a többi között lesznek koncertek, ismeretterjesztő műsorok, mozi, kalandpark és többféle sportolási lehetőség. Továbbá néptánc és táncház, számháború, állomásos játékok és kézműves foglalkozások is biztosítják a minimum 20, maximum 150 gyermekből álló iskolai csoportok aktív kikapcsolódását.

Jelezték: a tavaszi Erzsébet-táborokba mindössze ezer forint részvételi biztosíték befizetése szükséges. A részvételhez a weboldalról elérhető E-Tábor Plusz szoftveren keresztül kell jelentkezni. Fontos, hogy a felületre szükséges regisztrálni, a korábban már jelentkező intézményeknek és szervezeteknek is.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

zánka

tábor

erzsébet tábor

gyermek

gyermekek

program