Falusi CSOK: Bács-Kiskun megye - az érintett települések teljes listája!

HelloVidék   
  Megosztom
Falusi CSOK: Bács-Kiskun megye - az érintett települések teljes listája!

A Kormány honlapján publikált hivatalos lista szerint Bács-Kiskun megyében 96 településen lesz elérhető a Falusi CSOK. A HelloVidék mutatja a Bács-Kiskun megyei települések teljes listáját, ahol használt lakóingatlanra is elérhető lesz a támogatás. A Falusi CSOK-ot egy- két- és háromgyermekes családok is igényelhetik.

A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák

A tanyákra is kiterjedő falusi CSOK-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is. Mint ismert, a kormány határozata szerint a Falusi CSOK az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag (ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség.)

Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános CSOK szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.

A CSOK-ot használt lakásra is akkora összegben lehet majd igénybe venni az érintett kistelepüléseken, mint máshol az új építésű lakásokra. A 3 gyermeket nevelők vagy vállalók például tehát 10 millió forintot vehetnek fel használ lakásra is. A Falusi CSOK-ot várhatóan 2019. július 1-től lehet igényelni a támogatást nyújtó kereskedelmi bankokban.

A Falusi CSOK településeinek listáját, megyei bontásban ITT TALÁLOD!

Falusi CSOK - Bács-Kiskun megyei települések listája:

  • Ágasegyháza
  • Akasztó
  • Apostag
  • Bácsbokod
  • Bácsborsód
  • Bácsszentgyörgy
  • Bácsszőlős
  • Balotaszállás
  • Bátmonostor
  • Bátya
  • Bócsa
  • Borota
  • Bugac
  • Bugacpusztaháza
  • Császártöltés
  • Csátalja
  • Csávoly
  • Csengőd
  • Csikéria
  • Csólyospálos
  • Dávod
  • Drágszél
  • Dunaegyháza
  • Dunafalva
  • Dunapataj
  • Dunaszentbenedek
  • Dunatetétlen
  • Dunavecse
  • Dusnok
  • Érsekcsanád
  • Érsekhalma
  • Fajsz
  • Felsőlajos
  • Felsőszentiván
  • Foktő
  • Fülöpháza
  • Fülöpjakab
  • Fülöpszállás
  • Gara
  • Gátér
  • Géderlak
  • Hajós
  • Harkakötöny
  • Harta
  • Hercegszántó
  • Homokmégy
  • Imrehegy
  • Jakabszállás
  • Jászszentlászló
  • Kaskantyú
  • Katymár
  • Kelebia
  • Kéleshalom
  • Kisszállás
  • Kömpöc
  • Kunadacs
  • Kunbaja
  • Kunbaracs
  • Kunfehértó
  • Kunszállás
  • Ladánybene
  • Madaras
  • Mátételke
  • Mélykút
  • Miske
  • Móricgát
  • Nagybaracska
  • Nemesnádudvar
  • Nyárlőrinc
  • Ordas
  • Orgovány
  • Öregcsertő
  • Páhi
  • Pálmonostora
  • Petőfiszállás
  • Pirtó
  • Rém
  • Soltszentimre
  • Sükösd
  • Szakmár
  • Szalkszentmárton
  • Szank
  • Szentkirály
  • Szeremle
  • Tabdi
  • Tass
  • Tataháza
  • Tázlár
  • Tiszaalpár
  • Tompa
  • Újtelek
  • Uszód
  • Városföld
  • Vaskút
  • Zsana

A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

falusi csok települések listája

család

csok

falusi csok

otthonteremtés

orbán csomag

családtámogatás

családok otthonteremtési kedvezménye