Falusi CSOK: Győr-Moson-Sopron megye - az érintett települések teljes listája!

HelloVidék   
  Megosztom
Falusi CSOK: Győr-Moson-Sopron megye - az érintett települések teljes listája!

A Kormány honlapján publikált hivatalos lista szerint Győr-Moson-Sopron megyében 96 településen lesz elérhető a Falusi CSOK. A HelloVidék mutatja a Győr-Moson-Sopron megyei települések teljes listáját, ahol használt lakóingatlanra is elérhető lesz a támogatás. A Falusi CSOK-ot egy- két- és háromgyermekes családok is igényelhetik.

A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák

A tanyákra is kiterjedő falusi CSOK-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is. Mint ismert, a kormány határozata szerint a Falusi CSOK az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag (ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség.)

Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános CSOK szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.

A CSOK-ot használt lakásra is akkora összegben lehet majd igénybe venni az érintett kistelepüléseken, mint máshol az új építésű lakásokra. A 3 gyermeket nevelők vagy vállalók például tehát 10 millió forintot vehetnek fel használ lakásra is. A Falusi CSOK-ot várhatóan 2019. július 1-től lehet igényelni a támogatást nyújtó kereskedelmi bankokban.

A Falusi CSOK településeinek listáját, megyei bontásban ITT TALÁLOD!

Falusi CSOK - Győr-Moson-Sopron megyei települések listája:

  • Acsalag
  • Árpás
  • Ásványráró
  • Babót
  • Bágyogszovát
  • Bakonygyirót
  • Bakonypéterd
  • Bakonyszentlászló
  • Beled
  • Bezenye
  • Bodonhely
  • Bogyoszló
  • Bőny
  • Bősárkány
  • Cakóháza
  • Cirák
  • Csáfordjánosfa
  • Csér
  • Csikvánd
  • Darnózseli
  • Dénesfa
  • Edve
  • Egyed
  • Egyházasfalu
  • Enese
  • Farád
  • Fenyőfő
  • Fertőd
  • Fertőszentmiklós
  • Gönyű
  • Gyalóka
  • Gyóró
  • Gyömöre
  • Győrasszonyfa
  • Győrság
  • Hegyeshalom
  • Himod
  • Hövej
  • Iván
  • Kajárpéc
  • Kimle
  • Kisbabot
  • Kisbodak
  • Kisfalud
  • Kóny
  • Lázi
  • Maglóca
  • Magyarkeresztúr
  • Markotabödöge
  • Mecsér
  • Mezőörs
  • Mihályi
  • Mórichida
  • Mosonszentmiklós
  • Mosonudvar
  • Nagyszentjános
  • Nemeskér
  • Nyalka
  • Osli
  • Pannonhalma
  • Pásztori
  • Pinnye
  • Rábacsanak
  • Rábacsécsény
  • Rábakecöl
  • Rábapordány
  • Rábasebes
  • Rábaszentandrás
  • Rábaszentmihály
  • Rábaszentmiklós
  • Rábatamási
  • Rábcakapi
  • Répceszemere
  • Répcevis
  • Románd
  • Röjtökmuzsaj
  • Sikátor
  • Sobor
  • Sopronhorpács
  • Szakony
  • Szany
  • Szerecseny
  • Szil
  • Szilsárkány
  • Tápszentmiklós
  • Tárnokréti
  • Tét
  • Újkér
  • Und
  • Vág
  • Várbalog
  • Vásárosfalu
  • Vének
  • Vitnyéd
  • Völcsej
  • Zsebeháza

A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

falusi csok települések listája

család

csok

falusi csok

otthonteremtés

orbán csomag

családtámogatás

családok otthonteremtési kedvezménye