Hivatalos: osztrák mintára alakul át a szakképzés 2020-ban, itt vannak a részletek

MTI   
  Megosztom
Hivatalos: osztrák mintára alakul át a szakképzés 2020-ban, itt vannak a részletek

A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében újabb előrelépés történt a szakképzés megerősítéséért: az Országgyűlés ma elfogadta azokat a kiegészítő jogszabály-módosításokat, amelyekkel teljes körűvé válnak az új szakképzés törvényi keretfeltételei - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Mint írták, osztrák mintára jobb, rugalmasabb, gyakorlatiasabb lesz a szakképzés, emelkedik az oktatók bére, ösztöndíjakat kapnak a tanulók.

Közölték: az ágazati törvénymódosítások értelmében a következő tanévtől átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola. A technikum a minőségi szakmai oktatás helyszíne, az ötéves képzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból érettségi vizsgával zárul az oktatás.

A technikumban érettségizőnek nem kell ötödik érettségi tantárgyat választania, mivel a szakmai vizsga - emelt szintű vizsgaként - beszámít az érettségi tantárgyai közé. Az öt év elvégzése után a tanuló egyszerre kapja kézhez az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet.

A tárca közleménye szerint a szakképző iskola három éves, itt képzik a szakmák mestereit. Az ágazati ismereteket adó első év után történik a szakmaválasztás. Az ezt követő két évben duális képzés formájában, elsősorban vállalatoknál, vállalkozóknál lehet elsajátítani a szakmai ismereteket. A két rendszer egymásra épül majd, ezzel biztosítva az egész életen át tartó tanulás lehetőségét. A szakképző iskola és a technikum is ágazati alapoktatással indul, így ha egy diák meggondolja magát, és váltani szeretne a két iskolatípus között, az összehangolt ágazati tartalomnak köszönhetően az alapok megszerzése után ezt szabadon megteheti.

Az alapozó képzés egy gyakorlatorientált ágazati alapvizsgával zárul, és a következő évben kezdődik a szakirányú oktatás. Például a turizmus-vendéglátás ágazat esetében a cukrász, a fogadós-panziós, a pincér és a szakács alapszakmákat választó diákok együtt tanulják majd a vendéglátás alapjait, majd az alapvizsgát követően szakosodnak. Az iskolarendszeren belül megszerezhető alapszakmák rugalmasabb, rövidebb képzési idő alatt a felnőttek számára is elérhetőek lesznek. Két alapszakma megszerzése - akár felnőttkorban is - változatlanul ingyenes lesz.

Azt is közölték, hogy a törvényi szabályozás elfogadásával 2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére. Az éves szinten 35 milliárd forint többletforrással teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer alakítható ki a szektorban dolgozó közel 32 ezer szakember számára. Emelkednek az óraadók bérei is, amelyek egy minősítési rendszer bevezetésével párhuzamosan, fokozatosan a piaci szintet is elérhetik. Az új ösztöndíjrendszer szerint a nappali képzésben tanulók általános ösztöndíjban részesülnek, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel. Évente kétezer tehetséges tanuló hátrányos helyzetére és jó tanulmányi eredményére tekintettel külön támogatásra is jogosult lesz az Apáczai ösztöndíj keretén belül.

A megerősített szakképzési rendszer célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére, hozzájárulva ezzel a hosszabb távon is fenntartható gazdasági növekedéshez, a tovább javuló foglalkoztatáshoz - írta az ITM.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szakképzés

itm

okj

oktatás

tanulás

technikum

szakma

középiskola