Sorra nyitnak a gyerekházak vidéken: ez várja idén nyáron a magyar családokat

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Sorra nyitnak a gyerekházak vidéken: ez várja idén nyáron a magyar családokat

Szinte teljesen új küldetéssel nyitottak újra júniusban a Biztos Kezdet Gyerekházak az országban. Bár alapvető céljuk továbbra is az, hogy a hátrányos helyzetű településeken, településrészeken olyan szolgáltatásokat biztosítsanak a nehéz körülmények között élő családok gyermekei számára, amelyek hozzájárulnak a későbbi iskolai sikerességükhöz; az új koronavírus-járványhoz igazodva mégis átalakították a működésüket. A HelloVidék most arról kérdezte őket, hogy hogyan funkcionáltak a pandémia alatt és hogy milyenek az újranyitás friss tapasztalatai.

A Biztos Kezdet Gyerekházak országszerte rugalmasan és segítőkészen reagáltak az új koronavírus-járványra, a nyomában járó korlátozásokra, a folyamatosan változó jogi környezetre és a rendeletekre. Nem véletlen, hiszen működésük kiemelt célja az, hogy a gyermek életének már legkorábbi időszakában, minden körülmény között hozzájáruljanak az ő testi, értelmi, érzelmi és szociális fejlődéséhez. Ehhez adnak teret a gyerekházak, amelyek a hátrányos helyzetű településeken és településrészeken töltik be küldetésüket: a gyerekeknek már pici korban biztosítják a közös játék lehetőségét, a szülőknek pedig tálcán kínálják a módot a tapasztalat-cseréhez és a beszélgetésekhez más szülőkkel, illetve sokféle szakemberrel.

A pandémia azonban jelentősen felborította a családok hétköznapjait és az óvodákhoz, iskolákhoz hasonlóan több Biztos Kezdet Gyerekház is a bezárásra kényszerült. Működésükkel kapcsolatban több kérdés is felmerült. Hogyan tudtak üzemelni a koronavírus pandémia ideje alatt? Milyen járványügyi szabályokat kellett betartani? Hogyan tudtak segíteni az édesanyáknak, gyerekeknek, amikor az ebben a helyzetben minden eddiginél kiemeltebb szerephez jutott? Mit tudtak adni a többi, a szolgálatatásukat igénybe vevő embereknek, például mosás, fénymásolás vagy önéletrajzírás tekintetében? Mi változott az újranyitással? A HelloVidék most két vidéki Biztos Kezdet Gyerekházat kérdezett ezekről, akik más és más aspektusból válaszoltak.

Mi szinte ugyanúgy dolgoztunk a zárva tartás ideje alatt is, hiszen rengeteg volt a feladat. Az időseknek segítettünk bevásárolni vagy gyógyszertárba menni, az anyukákat pedig támogattuk a mindennapi feladatok elvégzésében, a kihívások leküzdésében. A közösségi oldalukon, illetve egy zárt csoportban is folyamatos volt a kapcsolattartás az édesanyákkal. A Gyerekház körüli munkákat is ugyanúgy folytattuk: veteményes kertet hoztunk létre, virágokat ültettünk, az épületekben festettünk. Elvégeztük azokat a munkákat, amiket csak egy leállás ideje alatt lehet megoldani. Kihasználtuk a lehetőségeinket. Június elején aztán újraindultunk, de egyelőre még csak óvatosan kezeljük a dolgokat. Úgy tervezzük, hogy az állandó programjaink júliusban elindulnak, már gyűlnek az adományok a ruha- és játékosztáshoz is. A tervek szerint decemberben átköltöztünk a végleges helyünkre, ezért bőven akadt még munkák a ház körül. Nyáron emellett még képzésekre is fogunk járni a munkatársaimmal, mivel az is félbemaradt a vírus miatt

– mondta el a HelloVidék kérdésére Harasztia Judit, a Somogy megyei csokonyavisontai Tulipán Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője.

A Biztos Kezdet program alapgondolata az esélyek megteremtése, illetve a képességek kibontakoztatásának biztosítása. Prevenciós program, amelynek segítségével reális lehetőség nyílik:

  • az eltérő élethelyzetből induló gyermekek számára a lehető legkorábban történő probléma-felismerésre,
  • a korai, célzott képesség fejlesztésre,
  • a nagyon korán jelentkező hátrányok mérséklésére,
  • a lemaradás, illetve kirekesztődés elkerülésére.

A helyi Biztos Kezdet programok a fenti célok elérése érdekében szervezik meg a helyi szükségletektől függően, a helyi szakemberek és szülők együttműködésével a szolgáltatásokat, illetve azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a szolgáltatásokhoz való hozzáférést.

A Belügyminisztérium a fenntartóra, esetünkben a mozsgói önkormányzatra bízta az újranyitás kérdését, így június elején nyitottuk ki újra a kapuinkat a családok előtt a régi, megszokott rendszerben, ám számos újdonság bevezetésével. Először értesítettük a pandémia alatt jól bevált, online módon a családokat, majd egy hatalmas takarítással kezdtünk; olyan illat van most nálunk, mint egy orvosi rendelőben. Újra kellett gondolni, hogy melyek azok a játékok, amiket napi szinten fertőtleníteni tudunk, mert csak azok maradhattak. Meg kellett alkotni az új működési szabályokat, ezeket továbbítottuk a szülők felé. Jelenleg a nagy programjainkat nem tarthatjuk meg, csak a kisebbeket, például a zenés-mondókás foglalkozásokat és megpróbálunk minél több időt a teraszon és a kertben tölteni. Eközben a higiéniára és a kézmosás fontosságára minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetünk. A tervek azonban az aktuális kormányrendeletek függvényében, hétről-hétre változnak. De mindenképpen azt látom, hogy óriási az igény arra, hogy a gyerekek ismét egy közösségben legyenek

– mesélte a kérdésünkre Baka Dorisz, a mozsgói Biztos Kezdet Gyerekház gyógypedagógusa, tanító vezetője.

A Biztos Kezdet Gyerekházak még március 16-án kaptak egy levelet a Belügyminisztériumtól, amiben pontosították az eljárásrendet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, majd a fenntartók hozhatták meg a döntést a nyitás-zárás kérdésében. Ekkor zárt be a legtöbb gyerekház az országban.

A pandémia ideje alatt nagyon jól működtek az online csoportok, ezen keresztül tartottuk a kapcsolatot a családokkal. Mozsgón azt is jól megszervezték, hogy az otthon maradt gyerekeknek a falugondoki szolgálat vigye házhoz az ebédet, amiben mi is besegítettünk, így velük szinte napi kapcsolatban tudtunk maradni. Folyamatosan figyeltük a rendeleteket és ezeket kommunikáltuk a családok felé. Bár megváltoztak a munkaterületek, de közben növeltük az aktivitásunkat a közösségi oldalakon, ahol nem csak hasznos cikkeket, hanem saját magunk által készített videókat is megosztottunk. Rengeteg otthoni fejlesztéssel kapcsolatos tartalmat publikáltunk és ügyeltem rá, hogy ezeknek a feladatoknak ne legyen eszközigénye. Folyamatosan kapcsolatban voltunk a szakembereinkkel: a pszichológus online is elbeszélgetett bármilyen témában, a gyerekorvos ajánlott ingyen letölthető könyveket, de elérhető volt a védőnő, illetve a család- és gyermekjóléti szolgálat is

– tette hozzá Baka Dorisz.

A mozsgóiak a mobil wifi eszközüket is „szolgálatra fogták”: a hordozható technológia kézről-kézre vándorolt az elmúlt hónapokban az benyújtott igényeknek megfelelően és segítette azokat, akiknek online problémái voltak.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

család

biztos kezdet gyerekház program

vidék