Brutális gyilkosság a vidéki településen: nyugdíjáért fojtották vízbe az idős férfit

HelloVidék   
  Megosztom
Brutális gyilkosság a vidéki településen: nyugdíjáért fojtották vízbe az idős férfit

Az eset még tavaly februárban történt Porcsalmán, az ügy azonban nemrég került a bíróság elé. Ha a két vádlottat bűnösnek találják, akkor akár életük végéig börtönben maradhatnak. A gyilkossággal vádolt két elkövető, egy negyvenéves nő és egy húszéves férfi állítólag elkábította a 66 éves férfit, és miután a nyugdíjas elbódult, kutakodni kezdtek a lakásban, hogy megtalálják a férfi emelt nyugdíját, a mintegy 300 ezer forintot.

- írja a life.hu.

A két vádlott egymást gyanúsítja a gyilkossággal, miközben az is felmerült, hoy a nő rendszeresen, pénzért szeretkezett az áldozattal, akivel egy ideig együtt is lakott – írja a Blikk a Tények riportja nyomán.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gyilkosság

nyugdíj

bűncselekmény

vízbefojtás

porcsalma