Itt a figyelmeztetés: ezért érdemes mihamarabb beadatni az influenzaoltást

Népszava   
  Megosztom
Itt a figyelmeztetés: ezért érdemes mihamarabb beadatni az influenzaoltást

A napokban megérkeztek az influenza-elleni vakcinák, ezeket elsősorban a súlyos szövődmények elkerülése miatt érdemes beadatni.

Az éves szezonális influenzaoltást évente a WHO ajánlás alapján állítják össze. Abból igyekszik jósolni az északi féltekén várható járvány vírusaira, hogy mely változatok voltak aktívak legutóbb a déli féltekén.

Európában egyelőre nincs influenzás megbetegedés, tehát nem lehet tudni, mely vírusok okozzák majd a járványt. A napokban megérkeztek az influenza-elleni vakcinák, ezeket elsősorban a súlyos szövődmények elkerülése miatt érdemes beadatni, habár az influenza elleni vakcina nem tartozik a legtökéletesebb oltóanyagok közé, mert nem nyújt száz százalékos védelmet – írja a Népszava.

Az oltás szakértő szerint ettől a héttől már biztosan elkezdődhet a krónikus betegek, a 60 évnél idősebbek valamint a terhesek térítésmentes kampányoltása.

Az oltási hajlandóság erősen szóródik Budapesten a lakosság 10 százaléka, addig Pest-, és Borsod-Abaúj- Zemplén megyében Szabolcs-Szatmár-Bereg-, Győr-Sopron megyeiknek is csak az ott élők öt-hat százaléka jutott vakcinához.

A háziorvosoktól kérhető oltóanyag három komponensű, kétféle A és egy B (Victoria) vírus ellen nyújt védelmet, viszont nincs benne a 2017-ben rendkívül sok megbetegedést okozó influenza B (Yamagata) vírus elleni anyag. Így akinek eleve nem jár térítésmentes oltás, vagy biztosabb védelmet szeretne a várható járvány idején, annak ajánlott a négy komponensű oltás. Ez a vakcina a patikában vásárolható meg, de csak recept ellenében.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

influenza

védőoltás

who

megbetegedés