Indul a halszépségverseny: már lehet szavazni az év halára

MTI   
  Megosztom
Indul a halszépségverseny: már lehet szavazni az év halára

Idén is három őshonos fajra, a vörösszárnyú keszegre, a szivárványos öklére és a sebes pisztrángra lehet szavazni az év hala versenyen - közölte a Magyar Haltani Társaság. A kezdeményezés felhívja a figyelmet az egyes halfajok jelentőségére vagy veszélyeztetett voltára.

A közlemény szerint az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő vörösszárnyú keszeget többnyire a vízi növényzetben gazdag vizekből fogják. Táplálékát fonalas algák, fiatal növényi hajtások, magvak alkotják, felismerni fölfelé nyíló szájáról, valamint vöröses úszóiról lehet.

A védett szivárványos ökle a legkisebb és legszínesebb Magyarországon található halak egyike. A szaporodás idején a hím szivárványszínekben pompázik, a nőstényeknek pedig megnő a néhány centiméter hosszú tojócsövük, hogy a nagyobb testű kagylók köpenyüregébe rakják ikráikat - ismertették.

A sebes pisztráng a gyors, oxigéndús vizeket kedveli. Legtöbbjük ismertetőjele, hogy olajzöld hátukat és világosabb oldalukat fehérlő udvarral körülvett piros foltok díszítik, a fiatalokat a testoldal nagyobb, szürke foltjai jellemzik - olvasható a közleményben. Hozzátették, kiváló sporthal, ezért előszeretettel telepítik az erre alkalmas vizekbe, túlnépesítve azonban károsíthatja az eredeti halfaunát.

Szavazni december 31-én délig a társaság honlapján lehet.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hal

év hala

pisztráng

keszeg

ökle