Brutális összegeket költenek a magyarok gyógyszerre

Világgazdaság   
  Megosztom
Brutális összegeket költenek a magyarok gyógyszerre

Az egy lakosra jutó éves gyógyszerforgalom összértéke 48 700 forint volt 2017-ben, ami Budapesten tízezer forinttal haladja meg az országos átlagot - írja a Világgazdaság.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2017-ben fejenként több, mint 15 darab vényköteles gyógyszert váltottak ki átlagosan a magyarok, amiért 12 700 forintot fizettek. Az egy főre jutó éves gyógyszerforgalom 48 700 forint volt, Budapesten pedig tízezer forinttal többet költenek gyógyszerre, mint az ország többi pontján.

A vényköteles gyógyszerek átlagos tb-támogatása csökkent 2010 óta, míg akkor 73 százalék volt, 2017-ben 71 százalék körüli. Az EMMI egészségügyért felelős államtitkára nemrég jelentette be, hogy az egészségügyi alapkassza 37 milliárd forinttal fog megemelkedni, melyből 23,5 milliárd forint jut gyógyszertámogatásra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyógyszer

betegség

egészség

életmód