Kiderült: az enyhe tél miatt lepi el a nád a magyar tengert

MTI   
  Megosztom
Kiderült: az enyhe tél miatt lepi el a nád a magyar tengert

Bár itt a nádvágás ideje, az időjárás nem igazán alkalmas erre: sem a Balaton, sem a talaj nem kellően fagyott, így várhatóan az idén is csak a kívánt mennyiség töredékét lehet learatni - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

Siklós Gabriella tájékoztatása szerint a balatoni nádat - a vonatkozó jogszabály és a környezetvédelmi engedély értelmében - december 1-je és február 15-e között lehet learatni, ez az időszak indokolt esetben február 28-ig meghosszabbítható.

Az aratást nemcsak az időjárás, hanem a kevés vállalkozó is nehezíti. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság pályázatára egyetlen beadvány érkezett, a jelentkező 22 hektárnyi vízminőség-védelmi és 10 hektárnyi haszonnád learatását vállalta - tette hozzá a szóvivő.

Beszámolt arról is, az igazgatóság régi terve, hogy - amint arra lehetősége nyílik - pályázzon nádarató gép és szállító jármű beszerzésére, így a jövőben maga végezhetné el a vízminőségi célú nádvágást. A kézi vágásra indított, tavalyi közfoglalkoztatási mintaprojekt tapasztalatait a szóvivő úgy összegezte: a szokatlanul enyhe időjárás nem tette lehetővé a tervezett, mintegy 70 hektárnyi nád learatását, mivel nem alakult ki kellő, legalább 10 centiméternyi vastag jég a nádassal borított területeken. Nagy nehézségek árán sikerült csak a tervezett mennyiség alig felét learatni. Magánszemélyek, egyesületek, önkormányzatok mintegy 45 hektárnyi területről vágták le a nádat, főleg kikötők, strandterületek, parti ingatlanok előtt.

Siklós Gabriella közölte, az idei szezonban bruttó 3 millió forintot tud az igazgatóság a balatoni nádvágásra fordítani. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is többen kértek és kaptak engedélyt mintegy 35 hektárnyi területet érintő tisztító nádvágásra. A nagygépes munkához kedvezőtlen időjárás miatt az idén várhatóan mindössze 75 hektárnyi területről sikerül majd learatni a növényt.

A Balaton 235 kilométeres partvonalán 1200 hektárnyi nádas található. Az MTI-nek korábban nyilatkozó szakemberek szerint ennek egyharmadát természetvédelmi célokból érintetlenül hagyják, a többit azonban a növény megújulása, illetve a vízminőség védelme érdekében vágásforgó rendszerben lenne célszerű learatni legalább 3-4 évente. Ez nemcsak a hideg telek hiánya miatt, hanem azért is egyre lehetetlenebb, mert a beépítettség miatt sok helyen nem oldható meg a nagyüzemi, gépesített vágás.

Korábbi információk szerint 2016-ban 115 hektárról, 2017-ben - amikor a Balaton hosszantartó befagyása kedvezett a munkának - 132 hektárnyi területről, 2018-ban pedig alig 80 hektárról aratták le a nádat a tó körül.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

nád

nádaratás

tél

időjárás