Rohamosan csökken a madárpopuláció: eltűnhetnek hazánkból a gólyák?

MTI   
  Megosztom
Rohamosan csökken a madárpopuláció: eltűnhetnek hazánkból a gólyák?

A dél-európai, közel-keleti és észak-afrikai vadászatnak és befogásnak évente átlagosan huszonötmillió madár esik áldozatul, de a monokultúrás mezőgazdaság és a klímaváltozás jóval nagyobb pusztítást végez az állományokban - írta a Magyar Hírlap.

A lap hétfői számában Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője elmondta, a mediterráneumban évezredek óta bevett gyakorlat a vonuló madarak vadászata. Hozzátette, a közösségi médiában és a televízióban látható képek, amelyeken emberek félautomata sörétes puskával lőnek, hálóval és ragadós anyaggal bekent ágakkal vadásznak a vonuló szárnyasokra, sokkolók, de tévedés azt hinni, hogy kizárólag ez az oka az európai madárállomány folyamatos fogyatkozásának.

Aláhúzta, amikor valaki háborog, hogy Libanon polgárai tömegesen esznek fecskét ebédre, jusson eszébe, hogy

A mediterrán madárvadászatról elmondta, nem reális elvárás az, hogy a Földközi-tenger mentén élő népek máról holnapra felhagyjanak évezredek óta meglévő szokásaikkal. Ugyanakkor kiemelte, tény, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság a klímaváltozással együtt sokkal nagyobb pusztítást végzett és végez az európai madárállományban, mint a vadászat.

Elmondta, ha a második világháború előtti vagy a még korábbi viszonyokat tekintjük, a vadászat hiába irtotta ki a madárállomány nyolc-tíz százalékát, ezt a fajok gond nélkül tudták pótolni. Napjainkra azonban a nagyüzemi mezőgazdaság és a klímaváltozás csökkentette a madarak élőhelyeit, a növényvédő szerek intenzív használata pedig tovább pusztítja a madarakat és táplálékbázisaikat.

Közölte, a vetési varjú állománya 93 százalékkal apadt, a hajdani kétszázötvenezer pár helyett ma mindössze huszonháromezer található Magyarországon. Angliában a mezei verebek 96 százaléka tűnt el néhány évtized alatt, és a hatóságok most jelentős összegeket fordítanak arra, hogy az ugyancsak vészesen leapadt fülemüle és vadgerle állomány morzsáit megőrizzék.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

madár

gólya

fecske