Döntöttek: pénzt osztogatnak a testvérvárosi kapcsolatokra

MTI   
  Megosztom
Döntöttek: pénzt osztogatnak a testvérvárosi kapcsolatokra

Összesen 500 millió forintos támogatást biztosít a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága anyaországi és külhoni magyar testvérvárosi együttműködésekre, valamint ifjúsági és cserkész tevékenységre a külhoni magyar területeken.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár sajtótájékoztatón elmondta: a testvértelepülési programokat és együttműködéseket célzó, valamint az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységét segítő pályázatokat tavaly november 20-án hirdették meg, 250-250 millió forintos kerettel.

Mindkét felhívásra olyan pályázatokkal lehetett jelentkezni, amelyek megvalósítási időszaka idénre esik - jelezte az államtitkár. Megjegyezte azt is, hogy

A 2015 óta meghirdetett testvértelepülési pályázattal összefüggésben kiemelten fontosnak tartják, hogy személyes kötődések alakuljanak ki az anyaországi és a külhoni magyar közösségek között. A cél, a nemzeti összetartozás és a magyar-magyar kapcsolatok erősítése szerte a Kárpát-medencében - mutatott rá Potápi Árpád János.

A pályázattal elnyerhető összeg 500 ezer és kétmillió forint között volt. A mostani felhívás során a beérkezett kérelmeknek a 78 százalékát tudták támogatni, 351-ből 274-et - ismertette. Az igényelt összeg közel a duplája volt a rendelkezésre álló keretnek. Az új testvértelepülési kapcsolatok mellett forrást lehetett igényelni nemzeti ünnepek közös programjaira is, a testvértelepüléseken működő oktatási és nevelési intézmények együttműködésének támogatására, a kulturális örökség ápolására, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósítására

A 2016 óta meghirdetett ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységét segítő pályázat célja, hogy erősítsék a külhoni magyar ifjúsági közösségeket, és, hogy a határon túli magyar területeken olyan közösségek legyenek, amelyekben a fiatalok jól érzik magukat, közös programokat tudnak megvalósítani.

A pályázaton a 15-35 éves korú ifjúsági korosztály közösségteremtő programjait, közösségépítést elősegítő tevékenységét támogatták, az egy pályázattal elnyerhető támogatás 500 ezer és egymillió forint volt; a cserkész közösségek esetében nem volt korosztályi megkötés

- közölte Potápi Árpád János. A beérkezett pályázatok túlnyomó többsége, 97 százaléka támogatást nyert, 359-ből 349-at támogattak. A nyertes pályázatok 65 százaléka Erdélyből, 17 százaléka Felvidékről, 7,7 százaléka Vajdaságból, 7,4 százaléka Kárpátaljáról került ki - tette hozzá a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

támogatás

testvérváros

ifjúsági

cserkész