Idén a hiúz az Év Emlőse: országos program indul

Ismeretterjesztő előadásokkal és programokkal ünneplik szombattól az év emlősének választott hiúzt országszerte. A programsorozat hivatalos megnyitóját szombaton a Természettudományi Múzeumban tartják.
Az Agrárminisztérium természetmegőrzési főosztálya, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Természettudományi Múzeum égisze alatt működő Vadonleső program a hiúzt választotta 2019-ben az Év Emlősének, ezért egész évben számos rendezvény, pályázat és kulturális program népszerűsíti Európa legnagyobb testű macskáját - idézi fel a múzeum közleménye.
Szombaton filmvetítéssel, előadással, Gryllus Vilmos-koncerttel és játékkal várják az érdeklődőket, valamint sor kerül majd a természetvédelmi nagykövet díj átadására is.
Az év folyamán akadály- és futóversenyt, majd nagyragadozó szakmai workshopot is rendeznek, a rendezvénysorozatot pedig a kétnapos Hiúz Gála és Forgatag zárja novemberben.
A programokról, pályázatokról és egyéb hiúzos érdekességekről a Vadonleső Program honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
Az európai hiúzállomány nagyságát a szakértők 9000-10000 egyedre becsülik, ebből a Kárpátok vonulatai mintegy 2300-2400 példánynak adnak otthont.
Ritkaságának egyik oka, hogy a hiúz ragaszkodik a zavartalan, sűrű és idős erdőkhöz. Az olyan koreloszlással, lomb- és cserjeszerkezettel rendelkező nagy kiterjedésű erdőség, ahol ezt a fajta nyugalmat, biztonságot talál, nemcsak Magyarországon, de a Kápátok hegyláncain is egyre kevesebb. A szaporodási és kölyöknevelési időszakban gyakori hajtóvadászatok vagy intenzív erdőművelés megzavarhatja és elriaszthatja ezeket a rejtett életmódot élő, óvatos ragadozókat. Az átlagosan 20-30 kilogrammos kifejlett hiúz szigorúan területtartó és magányosan él, kerüli az ember lakta területeket.
Az idén 10. jubileumát ünneplő Vadonleső Program immár hatodik alkalommal nevezi meg az Év Emlősét. A keleti sün, az ürge, a denevérek, a mogyorós pele és a földikutya fajok után esett idén a hiúzra a választás.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)