Újabb halálos kimenetelű kutyatámadás: már vizsgálják az ügyet

24.hu   
  Megosztom
Újabb halálos kimenetelű kutyatámadás: már vizsgálják az ügyet

Csütörtök délután halálos kimenetelű kutyatámadás történt Újszászon - írja a 24.hu.

A portál szerint a település polgármestere a város honlapjára feltöltött közleményében azt írta, hogy a helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai mindent megtettek az áldozat megmentésért, a mentésben mentőhelikopter is részt vett, de a sérült életét már nem tudták megmenteni.

Nem közterületen történt a támadás, de az érintett hatóságok már megkezdték az eset kivizsgálását. Folyamatos megfigyelésre elkülönítették a támadást okozó kutyát.

A mi településünk minden esetben próbál segíteni. Ez most sincs másképp. Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni az elhunyt hozzátartozóinak. Folyamatban van a vizsgálat, ezért ennél többet nem szeretnék mondani

– mondta Dobozi Róbertet polgármester. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Kovács Katalin elmondta, hogy közigazgatósági hatósági eljárás keretében vizsgálják a tragédia körülményeit.

(Fotó: illusztráció)

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kutyatámadás

kutya

eb

újszász

rendőrség