Ezt okozza a kutyával a láncon való tartás: így óvd meg kedvenced

HelloVidék   
  Megosztom
Ezt okozza a kutyával a láncon való tartás: így óvd meg kedvenced

A láncos kutyatartás felfogható egy időzített bombának is, magyarázta Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője. Példa erre az a megszámlálhatatlan kutyatámadás is, ahol elvadult kutyák rontanak gazdának, szomszédnak vagy éppen másik állatnak.

Az ingerszegény környezetben tartott, elhanyagolt kutyák gyakran idegronccsá válnak, ami a legtöbb esetben visszafordíthatatlan állapotokat eredményez és tragédiákhoz vezethet.

A kutyák háromféle agresszivitásáról is beszélhetünk

Seres Zoltán szerint a kutyák ember elleni agresszivitása legfőképp támadó jellegű, amit rendszerint félelem szülhet. Emellett a kutyák harapásakor védekező agresszivitásáról is beszélhetünk, ami legtöbbször kutyák egymás között fellépő harcából áll. Az ebek ragadozó agresszivitása pedig leginkább élelemszerzésre irányul, mely legtöbbször a háztáji és természetben élő állatok kisebb rendű egyedeit veszélyeztetheti.

Öt gyakori ok, amiért a tartott kutya támad vagy harap

  1. Sokkhatás következtében gyakran ijedtségből támad az egyébként jámbor házi kedvenc. Elég egy durranás vagy egy véletlen mancsra taposás és kész a tragédia.
  2. A kutyák ivarzási időszaka tavasszal és ősszel van, ilyenkor a kutyák gyakrabban szöknek, illetve agresszívabbak. A kutyák orrukkal messziről megérzik a tüzelő állatok szagát, izgatottságukban gyakrabban eszüket vesztve haraphatnak.
  3. A felelőtlenül tartott kutyák a gazda hibájából gyakran ideggyengévé és támadóvá válhatnak.
  4. A gazda ruházatán gyakran megérzi a kutya az élelmiszer szagát, ami gyakran eredményez kezelhetetlenebb kutyák által harapást, tapasztalatlan gazdáknál sérülést.
  5. Dominancia konfliktus: a család kisebb gyermek tagjait gyakran odaengedik a kutyákhoz, de a kutya nem felsőrendű gazdiként, hanem ragadozó mivoltából eredően elejthető "áldozatként" tekint rá.

Lánc, lánc, kutyalánc

Az Orpheus Állatvédő Egyesület rendszeresen találkozik embert harapott állatokkal. A legtöbb embert harapott kutya elhanyagolt tartási körülmények közül kerül az állatvédőkhöz. Seres Zoltán szerint a kutyatartás három alapvető igénye a megfelelő tartási hely, a tartáshoz szükséges idő (szocializációhoz, sétához, játékhoz, foglalkozáshoz), a tartáshoz szükséges anyagi fedezet biztosítása. A háromból ha bármelyik is hiányzik, az állattartás előbb - utóbb gondokat szül. Sok állattartás állatkínzássá fajulhat, ami börtönnel is sújtható bűncselekmény. Nagyon fontos (és sokan nem tudják), hogy a háziállatok állapotáért, azok tetteiért a gazda a felelős.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kutya

kutyatartás

állattartás

állatok