Egyre divatosabb a magyar népi kultúra: te is észrevetted?

MTI   
  Megosztom
Egyre divatosabb a magyar népi kultúra: te is észrevetted?

Divat lett Magyarországon a népi kultúra, az utóbbi időben "cikiből trendivé vált a népi kultúrával foglalkozni" - mondta a kultúráért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán.

Fekete Péter emlékeztetett arra, hogy a napokban mutatták be a Magyarország, az élő hagyományok hazája című kiadványt, amely számba veszi a magyar népi kultúra kincseit. A füzet elvégzi az elmúlt évek számvetését is - fűzte hozzá az államtitkár, kiemelve a Csoóri Sándor-programot, amelynek keretében 2018-ban 5 milliárd forint jutott hagyományőrzésre a központi költségvetésből. A támogatásnak köszönhetően 1960 program valósulhatott meg a Kárpát-medencében - számolt be.

Fekete Péter hangsúlyozta, hogy a mai kultúrpolitikának fontos a magyar népi kultúra, de kiemelte a szakemberek, népi iparművészek, zenészek szerepét is, akik nem hagyták elveszni a hagyományokat; a közös erőfeszítéseknek hála, mára a társadalom, a családok is elkezdtek érdeklődni a nép kultúra iránt - összegzett. Ehhez persze kellettek az olyan műsorok is, mint a Fölszállott a páva népzenei vetélkedő, vagy a számos hagyományőrző rendezvény, ahol találkozni lehetett a népművészekkel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

népi kultúra

művészet

magyar

vidék

életmód