Bezzegország bezzegnépe: generációs szakadékra cáfoltak rá bajai diákok

Steiner Petra   
  Megosztom
Bezzegország bezzegnépe: generációs szakadékra cáfoltak rá bajai diákok

Nagyszülők és szülők gyakran pusmogják egymás közt, hogy a jelen fiataljai mennyire elszemtelenedtek, lusták és érzéketlenek, bezzeg az ő idejükben… Tényleg szignifikáns a különbség két-három generáció között? Sok, Baján középiskolába járó fiatal rácáfolt az előítéletekre, önzetlenül tették jobbá a segítségre szoruló felnőttek életét.

A már 1905 óta működő, az ENSZ-ben is tanácskozási jogú állandó képviselettel rendelkező civil világszervezet, a Rotary, szorosan véve nem segélyszervezet, hanem egy-egy országos szervezeten belül a nagyobb településeken megalapított klubokban tevékenykedő olyan emberek közössége, akik szabadidejüket a világ jobbá tételének szentelik, aminek két fő csapásiránya a barátságok ápolása és a jótékonysági programok szervezése. Más egyesületekkel ellentétben olyan zárt csoportként működnek, ahová új ember csak már meglévő tagok ajánlásával kerülhet be, öt éve azonban, ha csak képletesen is, de a bajai klubban is kitárták kapuikat a felnövekvő generáció számára.

A Rotary még a kétezres évek előtt indította Magyarországon is a Tapintható-Láthatatlan projektjét, amelynek keretében a helyi klubok támogatásával magyarországi városok főterein domborműveket helyeztek el, amik az adott település belvárosáról adnak pontos képet a vakok és gyengénlátók számára is érzékelhetően. Baján 2014-ben adták át a Szentháromság teret és környékét modellező makettet, viszont a szervezet helyi tagjai úgy érezték, többet is tehetnének a környéken élő vakok, gyengénlátók és mozgáskorlátozottak érdekében, ezért életre hívtak egy diákprojektet. Az ötéves megállapodás az egyes középiskolák, a Rotary Club Baja és a Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület közt jött létre, amelynek keretében a középiskolások arról dönthettek, hogy az ötven óra kötelező iskolai közösségi szolgálat jegyében megkönnyíthetik a környezetükben élő hátrányos helyzetűek hétköznapjait.

Nagy örömömre minden várakozást felülmúlt a diákok érdeklődése, olyannyira, hogy a projektben kezdettől fogva végig az volt a legnagyobb kihívás, tudunk-e elég felnőttet találni

– mesélte a HelloVidéknek a projekt városi koordinátora, Sipos János.

Az országban máig egyedülálló rotarys projekt nem indult könnyedén, mert a segítségre szoruló embereket külön kihívás volt elérni. Sipos János elmondta, kezdetben a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületét kereste fel, de járt szemészeteken, optikusoknál is, ám a sikert végül a Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület keretében működő Vakbarát Klub hozta meg a számukra. Sipos János hozzátette:

Itt alapvetően bizalmi kérdésről van szó, hiszen ezek az emberek többnyire a világtól visszavonulva élnek. A Vakbarát Klub volt a program kezdő bázisa, ahol nemcsak engem, hanem a programot is befogadták, velük kezdődött el a történet. A későbbi években már azok a projektben diákokat fogadó felnőttek ajánlották sorstársaiknak a lehetőséget, akik elégedettek voltak a projekt nyújtotta élményekkel.

A program népszerűsége számszerűen is bizonyítható: öt év alatt összesen 160 diák vállalkozott az önzetlen segítségnyújtásra, és 21 hátrányos helyzetű mondta, hogy vállalja a „kockázatot” azzal, hogy vadidegeneket enged a közvetlen életterébe, közülük többen azonban évről évre újra és újra jelentkeztek. A fiatalok közt jellemzően egyharmad-kétharmad arányban oszlottak meg a fiúk és a lányok, és bár előfordult, hogy személyes érintettség folytán voltak nyitottak a lehetőségre, jellemzően az önzetlen segíteni akarás vezérelte őket. Az eddigi visszajelzések alapján a projekt koordinátora elmondta, a diákoknak túlnyomóan nincs kapcsolatuk hátrányos helyzetű felnőttekkel, közülük is csak néhányan fogtak kezet korábban vak emberrel.

Hogy a diákok biztos talajt érezzenek a talpuk alatt a program során, a tényleges munka megkezdése előtt érzékenyítő foglalkozásokon vettek részt, ahol megtanulták többek között azt is, hogyan kell egy fehér bottal közlekedő embernek segíteni. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének elnöke, Kácsor-Macska Zsuzsanna személyes érintettségéből fakadóan hitelesen beszélt a diákoknak arról, hogyan viszonyulnak mások a különféle fogyatékosságokhoz, ezek az emberek milyen formában képzelik el ezt a közeledést, és hogy a kettő egymástól mennyire különbözik. Sipos János kiemelte, hogy a fiataloknak ezt követően még mindig volt lehetőségük visszalépni a projekttől, ezzel is érzékeltették a segítségnyújtás önkéntes jellegét.

A diákok a segítségre szorulók neme, kora, lakcíme, a fogyatékosság jellege és a segítés típusa alapján jelentkezhettek egyedül vagy akár néhány fős csoportokban a nemes feladatra. Olyan hétköznapi, ám mások számára nehézséget okozó teendőkre vállalkozhattak, mint például kerti munka, angol nyelvtanulás, társasjáték, kutyasétáltatás, rendrakás, társalgás, sétálás, laptopba gépelés, de volt példa matematika érettségire való felkészítésre is. A fiatalok és a felnőttek egy projektindító rendezvényen találkozhattak először, ezt követően pedig már mindenféle külső segítség nélkül csak egymásra hagyatkozhattak a vállalt feladatokban. A projekt koordinátora azonban megjegyezte, bármilyen probléma merült fel, mind a diákok, mind a segítséget igénybe vevők azonnal jelezni tudták felé, így azonnal orvosolni tudták az esetleges kellemetlenségeket.

Mikor a diákok jelentkeztek, annyit kértem tőlük, hogy aki részt szeretne venni a projektben, az adott tanévben legalább tíz órát segítsen a felnőttnek, de mellette mindig elmondtam, hogy semmi akadálya, hogy mind az ötvenet megcsinálják. Több olyan fiatal is volt, aki egy tanévben belül teljesítette a kötelező közösségi szolgálatot, de ezt követően is járt a felnőttnek segíteni, mert olyan barátság szövődött kettejük között

– számolt be pozitív tapasztalatairól Sipos János.

A Rotary Club Baja tagja megemlítette, igazságtalan dolog becsmérlően beszélni a felnövekvő generációról, mert nagyon sok jólelkű diák van közöttük, a program keretében pedig példaértékű emberi viselkedésről tettek tanúbizonyságot. A koordinátor ennek kapcsán egy márciusi esetet említett, amikor váratlanul értesítették, hogy a programban résztvevő egyik idős hölgy meghalt. Az elhunyt férjének kérésére erről külön értesítették azt a két lányt, akik a kötelező ötven órájuk teljesítését követően is rendszeresen jártak hozzájuk segíteni. A fiatalok kötelességüknek érezték, hogy személyesen vegyenek végső búcsút a temetésen, amely jól mutatja azt, hogy a projekt jóval többet jelentett a számukra, mint egy kötelező foglalkozás.

A projektzáró rendezvényen a diákok maguk is elmondhatták, mit tanultak a közösségi szolgálatból, ezekből idézünk egyet. „Sokkal jobb egy olyan emberrel beszélgetni, akinek nem a külsőségek számítanak, hanem csak és kizárólag a belső. Hihetetlenül jó érzés segíteni másokon, felvidítani őket, kicsit átérezni a vak emberek helyzetét, és megtanulni örülni annak, amink van, nem pedig felesleges dolgokért vágyakozni, meg kell becsülni, amink van.” Sipos János a HelloVidéknek elárulta, mivel a megállapodás az idei év végéig szólt, csak a következő tanév kezdetére lesz meg a döntés, folytatódik-e a jó gyakorlattá vált projekt. Végezetül álljon itt egy kilencedikes diák üzenete kortársai számára, amely tanács nemcsak nekik, mindenki számára megszívlelendő:

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

baja

tapintható-láthatatlan projekt

rotary

rotary club

sipos jános

rászorulók

magyar vakok és gyengénlátók bács-kiskun megyei egyesülete

kácsor-macska zsuzsanna

rotary club baja