Megbetegíthet az ülő életmód: ennyit sportolj, hogy megelőzd a bajt

MTI   
  Megosztom
Megbetegíthet az ülő életmód: ennyit sportolj, hogy megelőzd a bajt

A hosszú órákat az asztalnál vagy tévé előtt ülőnek naponta több mint 30 percet kell testedzéssel tölteniük egészségük megőrzése érdekében - erre a megállapításra jutott egy ausztrál kutatás.

A Sydney-i Egyetem tanulmánya szerint a napi több mint hat órát ülve töltő és testmozgást nem végző emberek hajlamosabbak arra, hogy szív- és érrendszeri betegségben haljanak meg, mint azok, akik egy órát edzenek naponta.

A Journal of the American College of Cardiology című folyóirat keddi számában megjelent tanulmány csaknem 150 ezer 45 évesnél idősebb ember egészségi állapotát figyelte meg kilenc éven át. Az átlag ausztrál dolgozók naponta több mint hat órát töltenek ülve, a kutatók ezért a "sokat ülők" kategóriájába sorolták őket. A sok ülést pedig olyan egészségügyi problémákkal hozták összefüggésbe, mint a rák, az elhízás, a szívbetegség, a cukorbetegség és a depresszió.

A kutatás szerint a napi négy órát vagy annál kevesebbet ülők esetében a gyakori felállás csökkentette a kardiovaszkuláris kockázatot, az ennél többet ülőknél azonban nem sok hatása volt. Azoknál a hat óránál többet ülőknél azonban, akik napi 20-40 percet töltöttek nem túl megerőltető testmozgással, mint a séta vagy a lépcsőzés, jelentősen csökkent az egészségi kockázat.

Kutatásunk az üléssel eltöltött időt a fizikailag legkevésbé mozgékony csoportban - akik hetente kevesebb mint 150 percet töltöttek mérsékelt vagy élénk mozgással - kapcsolatba hozta az idő előtti halálozással, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozással

- fejtette ki Emmanuel Stamatakis professzor, a tanulmány vezető szerzője. A szakértő szerint bármilyen testmozgás jót tesz az egészségnek, de az olyan mozgás a leghatékonyabb - a ráfordított idő tekintetében is -, amelyben az ember kifullad. A napi több mint nyolc órát ülőknél, akik nem végeztek testmozgást, 107 százalékkal magasabb volt a szív- és érrendszeri halálozás kockázata mint azoknál, akik legalább egy órányi testmozgást végeztek, és kevesebb mint négy órát ültek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

sport

mozgás

sportolás

egészség

egészségmegőrzés

megelőzés