20 éves a madárkórház: így kezdődött az egyedülálló kezdeményezés!

MTI   
  Megosztom
20 éves a madárkórház: így kezdődött az egyedülálló kezdeményezés!

Húsz évvel ezelőtt, 1999. szeptember 21-én jegyezte be a bíróság a hortobágyi Madárkórház Alapítványt, ez volt az első és sokáig az egyetlen madármentő civil szervezet Magyarországon - hangzott el az évforduló alkalmából rendezett ünnepi eseményen a Hortobágyon.

Az ünnepségen is jelenlévő Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park akkori igazgatója javasolta az alapítvány létrehozását, hogy a Górési Ragadozómadár Repatriáló Állomás betegeinek gyógykezelését finanszírozni tudják, idézte fel Déri János főorvos, a madárkórház vezetője, az alapítvány elnöke.

Ez volt az első hazai madármentő hely állami, nemzeti parki tulajdonban és működtetéssel.

- mondta Déri János.

A szakmai alapokat Lakos István solymász, humán baleseti sebész tanította meg, aki mentett ragadozó madarakon és gólyákon alkalmazott először csontsebészeti eljárásokat, amelyeket akkor az állatorvoslásban nem nagyon ismertek, nem is tanítottak, magyarázta Déri János, megemlítve, hogy azóta már ő is tízezret jóval meghaladó műtétet végzett el a madárkórházban.

A madarak tartásában, rehabilitációjában és visszavadításában (repatriációjában) a nemzeti park szakemberei és önkéntesek vettek részt. A tartási, takarmányozási, elvadítási feladatokhoz a vadmadarakhoz legjobban értő solymászok segítségét vették igénybe. Déri János elismerte, hogy a kezdeti sikerek mellett keserű tapasztalatokat is szereztek főleg a gólyák túlélése tekintetében: a gólyák ugyanis egyedül, az emberi környezetben nem akartak enni és bőséges takarmányozás, sőt tömés ellenére is inkább éhen haltak. Csoportosan viszont az egymással való vetélkedés feledteti velük a rabságot, a táplálékért is vetélkedve nemcsak életben maradnak, hanem jobban is gyógyulnak - avatta be hallgatóit a szakmai titkokba a madárkórház vezetője.

2000-ben a tiszai ciánszennyezés miatt mentett és később szabadon bocsátott rétisassal, a "ciános sassal" országos és nemzetközi ismertségre tettek szert. A "ciános sas" keltette turisztikai érdeklődés sürgette a tevékenységük bemutatását a nagyközönség számára, ezért önerőből létrehozták az első madármentő kiállítást.

A 2002-ben hirtelen elapadt állami források miatt csaknem be kellett zárniuk, de a média segítségével országos összefogás alakult ki a madárkórház megmentéséért, közadakozásból át tudták vészelni a válságot. 2004-ben, a Hortobágyon első uniós pályázóként a madárpark turisztikai megvalósítására elnyertek 178 millió forint támogatást. Ennek eredményeként 2006-ban megnyitották a madárparkot, amelyet további uniós pályázatokkal többször fejlesztettek, oktatóközpontot, irodát, labort, önkéntes szállót hoztak létre.

A beérkező madarak száma az utóbbi években megtízszereződött, mára eléri az évi kétezret. A kezdetben két-három fővel működtetett kórház ma 10 dolgozóval üzemel, három madármentő kocsijuk állandóan úton van, diszpécser központjuk éjjel-nappal telefonos ügyeletet tart és több mint 300 képzett önkéntesük dolgozik az egész országban, sorolta az eredményeket, megemlítve, hogy a kezdőknek madármentő táborokat szerveznek, de külföldi önkénteseket is fogadnak.

Hét magyar és két erdélyi állatorvos mellett egy osztrák, egy portugál, egy szerb és egy olasz állatorvost képeztek tovább, de tartottak képzést Erdélyben állatorvosoknak és itthon emirátusi hallgatóknak, miközben formálják a szemléletét annak 20-30 ezer látogatónak, akik évente felkeresik a hortobágyi madárparkot.

Szentesen két éve mentőállomást nyitottunk és folyamatban van nyíregyházi, tiszaföldvári, szigetszentmiklósi, szekszárdi és két budapesti mentőállomásunk engedélyeztetése. Módszereinket, így a saját találmányú, áramütést megelőző villanypásztoros leszoktató rendszert Amerikában is alkalmazzák, és az általunk először erre a célra használt, egy irányban átlátható üvegen át való megfigyelést és bemutatást, a tevékenységünk turisztikai bemutatását, a látványkórházat és a bemenős röpdét több helyen vették át az országban és külföldön is. Öt film készült rólunk, amelyek közül több díjat is nyert, és számtalan rádió- és tévériport, híradós anyag, újságcikk, két ifjúsági könyv, valamint az online média mintegy 80 ezer követővel mutatja be tevékenységünket.

- mondta, Déri János, megjegyezve, hogy a Felvidékről, Erdélyből rendszeresen érkeznek madarak, de voltak Kárpátalján is gólyát műteni.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

madárkórház

madár

orvostudomány

állatorvos

hortobágy

évforduló