Fontos a megelőzés: így lehetne kivédeni a gyerekkori elhízást?

MTI   
  Megosztom
Fontos a megelőzés: így lehetne kivédeni a gyerekkori elhízást?

Fontos a gyerekkori elhízás és a túlsúly kialakulásának megakadályozása, amelyre számos hazai program, jó gyakorlat fellelhető - mondta az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár egy szakmai konferencián, Budapesten.

A túlsúly és az elhízás világjárványnak tekinthető, az elhízás mértéke a következő évtizedekben emelkedni fog, ami egy sor krónikus megbetegedést - diabéteszt, keringési rendellenességet, daganatos elváltozást - okozhat felnőtt korban. Ennek megakadályozását már gyermekkorban el kell kezdeni, ami egy fontos népegészségügyi kihívás, és a megelőzés már a családtervezés időszakában lényeges "színtér"

- figyelmeztetett Csányi Péter, aki kiemelte azt is, hogy az egészségügyi államtitkárság folyamatban lévő fejlesztéseinek egyik központi eleme a népegészségügy területe, ami vonatkozik a 113 egészségfejlesztési iroda létrehozására és a Három generációval az egészségért pályázatra, aminek már a második körét írták ki. Kitért arra is, hogy a gyerekkori elhízás megakadályozását célzó programok szerves része a mozgás, aminek szintén be kell épülnie már gyermekkorban a mindennapokba. A programok közül kiemelte a vízfogyasztás népszerűsítését célzó - immár tízéves - Happy hét programot, amelyen idén közel ezer iskola vett részt 170 ezer iskolás bevonásával.

Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója a konferencián arról beszélt, hogy a gyerekkori elhízás előfordulása 2010 óta stagnál Magyarországon, de még mindig negyedik, ötödik gyermek elhízott vagy túlsúlyos. Megjegyezte, az OGYÉI számos olyan projektben vesz részt, amely a gyermekkori elhízás megelőzését szolgálja, és egyik ilyen legrégebben futó programja, a Happy hét. Az intézet által rendezett, A gyermekkori elhízás és megfékezésének lehetőségei című konferencián számos előadás foglalkozik a témával.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

elhízás

gyerekek

prevenció

megelőzés

oktatás

program

túlsúly

túlsúlyos