Ezért nem szabad kihagyni a reggelit: ezen múlna minden?

MTI   
  Megosztom
Ezért nem szabad kihagyni a reggelit: ezen múlna minden?

Azok a diákok, akik általában nem reggeliznek, rosszabbul teljesítenek az érettségin, mint azok, akik rendesen megeszik a reggelijüket - erre az eredményre jutott egy brit kutatás.

A Leedsi Egyetem kutatóinak tanulmányában a szerzők rámutattak, hogy először bizonyították a reggeli elfogyasztása és az alapszintű középiskolai érettségi (General Certificate of Secondary Education, GCSE) eredményei közötti összefüggést. A kutatás kimutatta, hogy a nap első étkezésének kihagyása miatt a tanulók kimutathatóan rosszabbul teljesítettek a vizsgákon, mint ha reggeliztek volna. A kapcsolat akkor is igazolható volt, ha figyelembe vettek olyan más, az iskolai teljesítményre hatással bíró faktorokat is, mint a tanulók társadalmi-gazdasági helyezte. A Frontiers in Public Health folyóiratban publikált dolgozat vezető szerzője, Katie Adolphus, a Leedsi Egyetem pszichológiai karának tudósa kiemelte:

a tanulmány rámutat, hogy a középiskolások hátrányba kerülnek, ha nem fogyasztják el a reggelijüket, ami táplálja az agyukat egy iskolai nap kezdetén.

A kutató hangsúlyozta, hogy Nagy-Britanniában egyre nagyobb gondot jelent az élelmiszerszegénység, a becslések szerint naponta félmillió gyerek érkezik éhesen az iskolába. Korábbi tanulmányok már bizonyították, hogy a reggelizés pozitív hatással van a gyerekek kognitív képességeire.

A kutatásban nyugat-yorkshire-i iskolák és középiskolák 294 diákja vett részt. Kiderült, hogy 29 százalékuk ritkán vagy soha nem reggelizik iskolai napokon, 18 százalék alkalmanként reggelizik, 53 százalék pedig gyakran étkezik reggel.

A tanulmányt ismertető BBC News cikke szerint a brit oktatási hivatal több olyan közhasznú szervezetet is támogat, amelyek Anglia szegényebb vidékein több mint 1800 iskolát látnak el ingyenes reggelivel. Az egyik ilyen szervezet, a Magic Breakfast további 480 brit iskolában biztosít reggelit a gyerekeknek. A szervezet arra szólította fel a törvényhozást, hogy vezesse be a reggelizést az iskolákban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

reggeli

diák

tanuló

életmód

teljesítmény

iskola

tanulás

étkezés