Példátlan összefogás: valaki maszkokkal, valaki étkeztetési programmal segít

MTI   
  Megosztom
Példátlan összefogás: valaki maszkokkal, valaki étkeztetési programmal segít

Számos kulturális és más szervezet ajánlja fel, segítségét a koronavírus-járvány idején: a békéscsabai színházban maszkokat készítenek, az Egri Borműhely pedig az egészségügyi dolgozók étkeztetését támogatja.

A Békéscsabai Jókai Színház tájékoztatása szerint 100 darab mosható, fertőtleníthető maszkot adtak át a napokban a megyei jogú város önkormányzatának, hogy juttassák el a saját gyártású védőeszközöket a leginkább rászorulóknak. A teátrum jelezte, hogy ha szükséges, további maszkokat is gyártanak, és ahogy korábban felajánlották, a veszélyhelyzet idején a színház autói is a polgármesteri hivatal rendelkezésére állnak. A kezdeményezés a Veszprémi Petőfi Színházból indult, amelyhez már több teátrum is csatlakozott, hiszen szünetelnek az előadások, nem kell jelmezeket varrni, ki lehet használni a rendelkezésre álló kapacitást.

Az erejükön felül teljesítő egri egészségügyi dolgozókért fogott össze az Egri Borműhely és az Eger Lions Club. Az egyesület borászai összesen 1552 palack bort ajánlottak fel, hogy ezeknek az árából finanszírozzák az 1552 elnevezésű programot, amelynek segítségével támogatják a kórházakban és a mentőállomáson dolgozók étkezését, hogy ők a betegekre tudjanak koncentrálni. Adományozó lehet bárki, aki vásárol az 1552 felajánlott borból, palackonként egységesen 2000 forintos áron. A cél teljesítéséhez bármilyen összeggel hozzá lehet járulni, de palack minimum 2000 forintnyi adományonként vehető át, a vírusfertőzés levonultával.

A borok értékesítéséből várhatóan befolyó mintegy 3 millió forint mellé várják a további felajánlásokat is

- közölte a szervezet.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

összefogás

maszk

étkezési program