Nyilvánossá tették: minden megyében van koronavírusos beteg, itt a legmagasabb a számuk
Nyilvánossá tették kedd éjszaka egy statikus térképen a koronavirus.gov.hu oldalon, hogy megyékre bontva hol mennyi igazolt koronavírus-fertőzött található. Magyarországon eddig semmilyen részletes adatot nem közöltek a járványról, csak a fertőzöttek állampolgárságáról számoltak be - írja az Index.
Ahogy a portál írja, az oldalon közzétett térképről jól látszik, hogy jelenleg a 525 esetből
- a legtöbb Budapesten van, itt található a fertőzöttek majdnem fele, 232 fő (további 98 pedig Pest megyében).
- Ezután Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megyékben van a legtöbb fertőzött, 25 és 26 fő.
- A legkevesebb fertőzés, mindössze három, Heves megyében fordult elő.
Szemügyre véve a jelenlegi adatokat, az látszik, hogy mennyivel magasabb a koronavírus elterjedése Budapesten, mint az ország többi részén. A fertőzöttek száma a főváros mellett Pest, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyében haladja meg az 5-öt, Heves mellett Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében viszont az 1-et sem éri el.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)