Rendkívüli tanítási szünet a szolnoki iskolában: újabb osztályok kerültek karanténba

HelloVidék   
  Megosztom
Rendkívüli tanítási szünet a szolnoki iskolában: újabb osztályok kerültek karanténba

A szoljon.hu számolt be arról, hogy információik szerint a Szandaszőlősi Általános Iskolában az egyik pedagógiai asszisztens pozitív covidos tesztje miatt, illetve a vele való érintettség, a kontaktlehetőség okán négy osztály esetében tíznapos otthoni karantén-intézkedést, egy alsós osztály esetében pedig rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el.

Ahogy a portál írja, érdeklődésükre megerősítette a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatója is a történteket.

A karanténba helyezett diákok egyike sem produkált a koronavírus-járványra jellemző tüneteket. Számukra az őszi szünetig néhány napig még tart a házi digitális oktatás

- mondta a lapnak Szutorisz-Szügyi Csongor.

Kiemelték továbbá, hogy a rendkívüli tanítási szünetet azért rendelték el az egyetlen alsós osztálynál, mert ugyan ezen tanulóknál sem bizonyított a fertőzöttség, ám a távoktatásra ők még nem készültek fel teljesen. Az intézkedés az őszi szünet végéig tart.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus