Olsóbb lehet a karácsony: méregdrága vágott fenyőfa helyett ez is tuti megoldás

Pénzcentrum   
  Megosztom
Olsóbb lehet a karácsony: méregdrága vágott fenyőfa helyett ez is tuti megoldás

Idén ismét drágulnak a fenyőfák, így vélhetően egyre többen gondolkoznak el a műfenyő vásárlásán. Hiszen ezek közül a népszerűbb darabok nem sokkal kerülnek többe a vágott fenyőfánál, ellenben akár 10 évig is az ünnep díszei lehetnek. A Pénzcentum most megkérdezte a nagyobb áruházakat, hogy állunk idén műfenyő-fronton. Kiderült, hogy a legtöbben a 20 ezer forint körüli modelleket keresik, de népszerűek a színes, vagy a LED-es műfenyők is.

Bár csak kis mértékben emelkedhet idén a belföldön termesztett, karácsonyi fenyő ára, ugyanakkor a legnépszerűbb fajta, az import nordmann fenyő az árfolyamváltozás miatt 10-15 százalékkal is drágulhat - közölte korábban a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete. Éppen ezért számíthatunk arra, hogy sokan inkább a műfenyőt választják majd: hiszen ezeket akár 10 évig is lehet használni, ellenben a legnépszerűbb darabok nem sokkal kerülnek többe, mint a vágott fenyők - szóval pár karácsony alatt "behozzák az árukat".

A boltok fel is készültek a rohamra, a Pénzcentrum által megkeresett üzletek mindegyikében bőségesen akadnak műfenyők. Az eMag-on mintegy ötszáz féle műfenyő érhető el jelenleg - beleértve a Marketplace partnereknél elérhető árucikkeket is. A legkülönlegesebbek a lehető legélethűbb darabok, valamint egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a merészebb, fehér és színes típusok. Emellett az áruház szerint az Idei évben egyre nagyobb kereslet mutatkozik az integrált LED világítással rendelkező típusokra.

Az Auchannál jelenleg 13 különböző féle műfenyővel várják a vásárlókat, választékukban a 120, 150, 180, 210 és 240 centiméteres fák is megtalálhatók. A hagyományos zöld fenyők mellett sokan keresik a havas, valamint a tobozzal dekorált változatokat is, de az égősorral díszített modellek is beszerezhetők.

Megkeresésünkre a Tesco sajtóosztálya közölte, náluk 11 féle műfenyő van választékban. Vannak havas, bogyós műfenyők amik különlegesebbek, de egy sima zöld fenyő is tud különleges lenni, ez múlik a tűlevelek minőségén, felépítésén, és elosztásán.

A minőség szempontjából elsődleges jegyek az abszolút szemmel látható jellemzői egy terméknek, például az ágak száma, a tűlevelek sűrűsége, a tapintás illetve az anyag; a másodlagos pedig az egyéb tulajdonságok, mint a díszítettség vagy a fények

- jegyezték meg.

A Praktiker választékában kilenc fajta műfenyő található, a legkülönlegesebb darabok között az extra dús és a LED-es műfenyőket említették..

Ezeket keresik a magyarok

Arra a kérdésünkre, hogy melyek a legkelendőbb modellek, az Auchan azt írta, a 180 centiméter magasságú karácsonyfák a legkeresettebbek, az idei évben egy kedvezőbb árkategóriájú, 2D és 3D tüskékből álló modell szintén nagyon népszerűnek bizonyult. Általánosan elmondható, hogy a 15 és 30 ezer forint közötti árkategóriát keresi a legtöbb vásárló.

A Praktikernél a legkelendőbb modell jelenleg a 90 cm magas műfenyő, amely 2000 forintba kerül. A karácsonyhoz közeledve azonban a 120-180 cm magas fák is egyre népszerűbbek, mert ezeket már karácsonyfaként díszítik fel a vásárlók, míg az előző méretet inkább dekorációnak veszik meg.

A Tesco változtatott a termékválasztékon és idén egy szélesebb palettával készült, így mindenki megtalálhatja a pénztárcájának és igényeinek megfelelő modellt. Tapasztalataik azt mutatják, hogy egyre inkább a magasabb minőségű és méretben is nagyobb, magasabb árkategóriába tartozó (15-30 ezer forint), 180-230 cm fákat keresik jobban a vásárlók. Normál használat mellett pedig ezek a fák, 10 de akár 15-20 évig is az ünnep díszei is lehetnek, bár arról nincs konkrét információ, hogy a vásárlók átlagosan hány évig használják őket.

Az eMag-nál a legnépszerűbbek a 20 ezer forintnál olcsóbb típusok. A legtöbben a 10 000 - 20 000 forint közötti műfenyőket veszik mérettől függően. A legnépszerűbb méretek pedig a 180-210 cm-es magassággal rendelkező műfenyők.

Már októbertől beindult a kereslet

Idén tapasztalunk egy kis eltérést az előző évekhez képest, ugyanis míg tavaly elsősorban decemberben kezdték el keresni ezeket a termékeket vásárlóink, idén már október közepétől nagyon erős volt az érdeklődés irántuk

- tették hozzá.

A Praktiker szerint pedig bőven akad olyan vásárló, aki a karácsony előtti utolsó napokra halasztja a fenyőfavásárlást. És a Tesco is arról számolt be, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján karácsonyhoz közeledve fokozatosan emelkedik a kereslet a műfenyő kategória iránt. Illetve azt látjuk, a kereslet kismértékben nőtt az elmúlt évek alatt.

Jócskán százezer fölött is kapni

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az áruházakban melyek a legdrágább műfenyők, illetve ezek mennyire népszerűek. Az eMag-on a legdrágább műfenyő egy több mint hét méter magas óriás, ez csaknem másfélmillió forintba kerül - ezt nem magánemberek, hanem cégek vásárolják. A normál méretű, 2-3 méteres típusokból 150 ezer forint körüli a legdrágább, ezek az élethűbb kivitelük miatt drágábbak.

A Praktikerben a legdrágább műfenyő, egy 240 cm magas modell, ami 117 990 forintos áron kapható.

Az Auchan azt írta, egy műfenyő árát a tűlevelek típusa és az ágak száma határozza meg. Éppen ezért a legdrágábbak a 3D tűvel ellátott, magas ágszámú és emiatt sűrű, dús hatású modellek, hiszen ezek teljesen valósághűek.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

műfenyő

karácsony

karácsonyfa

advent