Böjte Csaba üzenete az ünnepekre: idén karácsonykor merjünk mi magunk ajándékká válni

HelloVidék   
  Megosztom
Böjte Csaba üzenete az ünnepekre: idén karácsonykor merjünk mi magunk ajándékká válni

Böjte Csabának kétoldali tüdőgyulladása lett a koronavírustól, a budapesti kórházban ezért oxigénre szorult. A szerzetes az elmúlt hetek megpróbáltatásain túl mesélt a betegség lelki hátteréről, de azt is elárulta, hogy mit kér idén karácsonyra - írja a .

Ahogy a portál írja, november közepén kapta el a vírust, amit mostanra sikerült leküzdenie. Mint mondja az orvosok mondták, egy darabig még gyengélkedhet, ami igaznak is bizonyult, szerencsére súlyos tünetei már nincsenek, csak hamar elfárad.

A kérdésre, hogy megijedt-e mikor kórházba került azt válaszolta:

Inkább egy picit megtörtem. Negyven éve kórház közelébe se mentem, pedig hajlamos vagyok két végéről égetni a gyertyát. Több ezer gyerekkel élek együtt a mindennapokban, mégis jól bírom a strapát, sosem vagyok beteg. Most rájöttem, hogy én sem vagyok golyóálló. Nagyon fájt a mellkasom, és egyszerűen nem tudtam abbahagyni a köhögést, már azt hittem, hogy megfulladok. Bevittek a kórházba, ahol kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladásom van. A lehető legjobbkor kaptam oxigént, hálás vagyok az egészségügyi dolgozóknak. Az ellátáson és az orvosságon túl reményt és biztatást is kaptam tőlük

- mondta Böjte Csaba, majd hozzátette, lelkileg is nehéz volt megélni ezeket a napokat.

Imádkoztam, hogy újra béke legyen a testemben. Számomra a betegség azt jelzi, hogy valami nincs rendben odabent, nincs meg az összhang. De az emberi szervezet egy csoda, képes magát helyreállítani, és a 37 billió sejtünk újra együtt tud élni. Az ágyban fekve arra gondoltam: mi, emberek, csak 8 milliárdan vagyunk, miért nem tudunk mi is békében együtt élni?

- magyarázta a szerzetes, aki szerint tanít is minket a jelenlegi helyzet.

Ha egy ilyen apró, láthatatlan dolog képes emberek, családok, országok és kontinensek terveit felülírni, megsemmisíteni, akkor az azt jelzi, hogy az élet törékenyebb, mint gondoltuk. Emellett itt a remek alkalom, hogy rájöjjünk, melyek az igazán fontos dolgok az életben. A legnehezebb percekben én is a gyerekekre gondoltam, nem pedig arra, hogy mi van az autómmal. Sokan kérdezik, hogy miért vagyok ennyire optimista, mire építem a hitem. Ha Isten hitt bennünk, akkor nekünk is hinni kell saját magunkban

- tette hozzá Böjte Csaba.

Azoknak, akik képtelenek most pozitívan gondolkodni, akiket szeretteik elvesztése teljesen elkeserít, azt tanácsolta:

Gondoljanak arra, hogy a szeretet nemcsak 20, 40 vagy 60 évre szól, hanem örökre. De erőt adhat az is, hogy a szeretteinkkel a halálunk után újra együtt lehetünk.

Majd hozzátette, idén karácsonyra ő azt kéri:

Hogy végre mindenki elhiggye, a legszebb dolgokat nem a zsúfolt plázákban, boltokban árulják. A legnagyobb öröm mi magunk vagyunk a szeretteinknek, úgyhogy azt kívánom, hogy idén karácsonykor merjünk mi magunk ajándékká válni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

böjte csaba

betegség

koronavírus

koronavírus-járvány

kórház

tüdőgyulladás

szerzetes