Csalókat fogtak el Dombóváron: az oltásra hivatkozva károsítottak meg több embert

MTI   
  Megosztom
Csalókat fogtak el Dombóváron: az oltásra hivatkozva károsítottak meg több embert

A koronavírus elleni oltás elfogadásáért az önkormányzatra hivatkozva pénzt ígértek, majd elkérték a bankkártyaadatokat, így károsítottak meg több idős embert csalók Dombóváron; a bűncselekménnyel négy embert gyanúsítanak - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a csalásokat egy 26 éves pécsi férfi és az élettársa, valamint egy 33 éves hegyhátmaróci férfi és a felesége követte el. Mind a négy gyanúsítottat elfogták, hárman közülük letartóztatásban vannak.

A gyanúsítottak azzal hívták fel telefonon a sértetteket, hogy az önkormányzat 50 ezer forintot ad azoknak, akik jelentkeznek a koronavírus elleni védőoltásra. Azt mondták nekik, hogy ehhez a bankszámla- és bankkártyaadataikat egy borítékba téve ki kell dobniuk az ablakon, a borítékot az önkormányzati hivatal munkatársai viszik majd el.

Az elmúlt hetekben a dombóvári rendőrkapitányságra több tucat hasonló esetről érkezett bejelentés. A sértettek három esetben adták át az adataikat a csalóknak, akik ezután több százezer forinttal károsították meg őket. A rendőrség a három rendbeli csalás mellett húsz csalás kísérletével gyanúsította meg az elkövetőke.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

rendőrség

csalás

dombóvár

letartóztatás

koronavírus

koronavírus elleni oltás

oltás