Egyre több magyar költözik ide: vajon milyen az élet a semmi közepén?

Több mint tíz éve a tanya jelenti az otthont Kovács-Wölfinger Diána és családja számára, holott a kétgyermekes családanya jogász végzettségű szerettei körében nem igen tudott kapcsolódni a vidéki, tanyasi élethez.

Kilógtam a sorból. Talán a dédszüleim genetikája köszön vissza bennem, akik egyszerű parasztemberek voltak egy somogyi kis faluban

– találgatta a vidék iránti elhivatottság okát a mártélyi hölgy. Végül az igazi áttörést mezőgazdasági végzettsége hozta el az életébe, amikor igazán közel került a kertészethez és az állattartáshoz, habár azt is hozzátette, hogy az iskolában inkább a nagyüzemi termelési rendszerek tudásanyagát adják át, így a háztáji gazdálkodás csínját-bínját már saját bőrén tapasztalva sajátította el. Így lett a vonzalomból igazi szívügye a tanya, és habár világéletében városi lány volt, a húszas évei végén, messzire költözve a fejéri megyeszékhelyéről, egy addig soha nem látott vidéken vásárolt tanyán telepedett le.

Hozzá hasonlóan a most már fülöpházi Kandikó Judit Alma és párja egykor a városban kereste a boldogságot, viszont szabadidejüket már akkoriban is a természetben töltötték, és baráti körük is leginkább a vidéki, tanyasi közegből került ki.

A városhoz csak a munkánk és az akkori albérletünk kötött. A tanyára költözés lehetőségével végre nem függtünk főbérlőktől, nem voltak kellemetlenkedő szomszédok, és egész egyszerűen úgy éreztük, végre levegőhöz jutunk

– magyarázta 8 éves tanyára költözésük okait Judit.

A kényelmes városi élethez szokott, paneldzsungelben nevelkedett emberek egy része elképzelni sem tudja, mi szép lehet egy kies pusztán vagy erdővel körülölelt birtokon elterülő tanyában, azonban mind Dia, mind Judit számos pozitívumot említett ennek kapcsán. A mártélyi tanyatulajdonos az élelmiszerek otthoni megtermesztését hangsúlyozta, amivel egészen az óltól az asztalig végigkövetheti a folyamatot, így nem kell attól rettegnie, hol és milyen vegyszerrel kezelték az egészségesnek kikiáltott zöldségeket és gyógyszerezték a az udvaron kapirgálósnak kikiáltott baromfit vagy a földet túró sertést. Mindebben pedig gyermekeik is aktívan kiveszik a részüket, így együtt, szép fokozatosan próbálnak fenntartható módon visszafejlődni, átgondolni, csökkenteni igényeiket, hogy igazi összhangban élhessenek élő környezetükkel.

Judit emellett az évszakok és az időjárás változásával való igazi együttélést emelte ki, mert például egy eső miatt morgolódó városival szemben nekik a termés miatt bőven van okuk az örömre az égi áldás idején. Noha az állattartással elkerülhetetlen, hogy a születés mellett a halál is mindennapjaik szerves részét képezze, de a fájó veszteségeket kompenzálandó igazi csodát tudnak tenni, mikor egy-egy beteg jószágot vagy növényt képesek megmenteni a pusztulástól. Nem mellesleg pedig a tanyán csend honol, nincsenek se hangoskodó szomszédok, se kötekedő városiak, és bőven van annyi tennivaló, hogy az ember soha ne érezze azt, unalmában nem tud mit kezdeni magával. A legfontosabb viszont talán az, hogy egy beosztotti pozícióban dolgozó emberhez képest a fiatal pár összes cselekedete saját érdekeiket, boldogulásukat szolgálja, így dobva le magukról a munkát sokszor övező kényszer és muszáj kellemetlen érzését.

Tanyán élni azonban egyáltalán nem egy habos-babos rózsaszín álom. Minden nap kemény, kitartó munkát igényel, és nem csoda, ha a kezdeti időszakban gyakran éri majd a ház elejét az a mondat, miszerint nem szokta a paraszt a szántást.

Nem mindenkinek való a tanya. Ha nagyon erősen érzi az ember a vágyat a szívében, csakis akkor lehet ott boldog minden nehézség ellenére. Minden tanya egyedi és más adottságú. A településtől való távolságból adódóan több mindent meg kell tudni oldani, gondolok itt például egy gépkocsi tartására, főleg ha gyermekek is vannak a családban. Vagy az ivóvíz kérdéskör problematikája, amit mi ártézi kútról hordunk. A tanya dolgozni akaró és tudó, problémamegoldó embert kíván”

– említett néhány, a városi élethez képest merőben különböző körülményt a tanyasi életből Kovács-Wölfinger Diána.

Kandikó Judit Alma ezt kiegészítve a tanyán élő két- és négylábú, szőrös-tollas barátok elvesztése után érzett gyászt és fájdalmat, valamint az állatok gondozása miatti fokozott felelősséget emelte ki, mint a vidéki életet nehezítő tényezőket. Így nem meglepő, hogy aki állattartásra adja a fejét, egyúttal azt a tényt is elfogadja, hogy a hosszú, külföldi utazásokról is kénytelen lesz lemondani, amiról a fülöpházi tanyatulajdonos is szót ejtett. Mint mondta, édesapja segítségével legfeljebb 5 napot tudnak távol tölteni, viszont ezt a „lemondást” csekély árnak látják ahhoz képest, amilyen életmódot nyertek tanyasi életükkel.

Nem érzem nélkülözésnek azt, hogy sparheltben és kályhában fűtök. Soha olyan meleget nem éreztem a városi életemben, mint egy tanya öreg gerendás szobájában. Nem kell klíma, hiszen 80 cm vertfal gondoskodik rólunk. Aki nélkülözésnek él meg bármit a tanyán, az nem oda való. Nem lesz boldog

– cáfolta meg Diána azt a hiedelmet, miszerint a tanyasi élet kényszerű lemondásokkal jár. Ezek után nem meglepő, hogy soha meg nem fordult a fejében, hogy „hiba” lett volna vidékre költözni és elhagyni jól megszokott urbanizált közegét.

Minden nehézséget, még a téli -15°C-okban az állatok itatóvizeinek napi sokszori felolvasztását is beleszámítva Judit sem tudja már elképzelni életét korábbi lakótelepi albérletükben, sőt, szerinte egy kertvárosi ház sem lenne képes megadni számukra azt a szabadságérzetet, amit a Kiskunság szívében elterülő két hektárnyi birtoktól kapnak. Mindennek megvásárlásához anno még hitel felvételére kényszerültek, de mint azt a fülöpházi tanyatulajdonos elárulta, a továbbiakban semmilyen támogatást nem kívánnak igénybe venni, mert egyedül is képesek boldogulni.

Semmilyen hitelt, támogatást nem vettünk igénybe. A tanya a szerénységről, de nem szegénységről szól. Én arra mondtam igent, amikor ezt az életet választottam, hogy átgondolom, mik a szükségtelen dolgok. A hitel számomra elfogadhatatlan vállalás. Inkább kisebb léptékben haladtunk előre, mintsem gyorsabban, de belerokkanva” – hangsúlyozta Kovács-Wölfinger Diána is, hogy a tanyasi élet elindításához nem feltétlen van szükség sokmilliós hitel felvételére.

Ha ezek után még bárkiben kérdések maradtak volna, miért jó tanyán élni, és miért vágyódnak el mind többen és többen megszokott városi közegükből, Kandikó Judit Alma szavai ezeket bizton eloszlatják:

Túl sokan laknak már a városokban, és a mindennapok is annyira sűrűek, stresszesek, hogy az ember sokszor már a városi otthonába hazatérve sem igazán tudja magát kellőképp kipihenni, és az idegeit sem tudja úgy megnyugtatni, ahogy arra a természet közelsége képes.

Címlapkép: Getty Images