Szakmàjàról vallott a virágkötő: a maradiság az igazi buktatója ennek a szakmának

Steiner Petra   
  Megosztom
Szakmàjàról vallott a virágkötő: a maradiság az igazi buktatója ennek a szakmának

A virágbolti hölgy eladók láttán sokunkban máig él a tévképzet, hogy a harmonikus virágkompozíciókat is ők álmodják meg, holott e mesterségben a nemek aránya már korántsem olyan kiegyenlítetlen. Mindezt alátámasztandó, a 2021-es EuroSkills grazi versenyén is egy férfi szerzett e szakmában kiválósági érmet. Az összesített kategóriában negyedik helyezést elért fiatalt hivatástudatáról és a szakmáról kérdezte a HelloVidék.

A volt bajai tanuló, Kató Szabolcs Áron gyerekkora óta szereti a növényeket és a kertet, ezért célirányosan egy olyan középiskolát választott magának, ahol az válhatott belőle, ami mindig is lenni szeretett volna: kertész. Lépdelvén a kertész végzettség megszerzése felé azonban a díszítés is be-belopta magát az életébe, lévén virágkötő tagozat híján az akkori osztályának feladata volt többek között a díszítés a szalagavató napján, vagy a városi adventi koszorú megalkotása.

Ekkor érkezett meg hozzá az első visszajelzés egykori gyakorlati tanárától, Kislaki Erikától, hogy van tehetsége a szakmához, ám Szabolcs akkoriban ódzkodott ennek puszta gondolatától is. És hogy-hogy nem, mintegy a sors különös fintoraként éppen a ballagása napján értesült róla, hogy a következő évtől akár ugyanabban az iskolapadban ülve tanulhatná ki a szakmát. A többi pedig már történelem.

A virágkötő szakmunkás bizonyítvány megszerzését követően egy nagymányoki kertészetben helyezkedett el, de ahogy azt a szakma elvárja tőle, a kemény, megfeszített munka mellett a tanulás is kitüntetett helyen szerepel a rangsorban.

A fejlődés mindig nagyon fontos, mert egy nagyon gyorsan változó szakma az enyém. Állandóan meg kell újulni. A maradiság az igazi buktatója ennek a szakmának. Nem lehet ugyanazokat a dolgokat eladni, amiket 5, 10, 15 évvel ezelőtt. Változnak az igények, és ez jó. A virágkötőnek hatással kell lennie a vásárlóra, meg kell neki mutatni, most éppen mi a “trendi”. Nagyon sok virágbolt nem tud változni azzal a kifogással, hogy nem eladható. Honnan tudja, ha meg sem próbálja

- beszélt a szakma igazi kihívásairól Kató Szabolcs Áron.

A fiatal virágkötő a megújulás kapcsán kiemelte, minden szezonban vannak újabb és újabb bemutatók, workshopok, amiken az iskolapadon túl is rengeteg új tudást lehet elsajátítani. Emellett pedig igazi fejlődési, kitörési lehetőséget jelentenek az országos és nemzetközi szintű megmérettetések, ahol pályatársaival mérheti össze tudását. A legutóbbi EuroSkills Graz versenyén példának okáért a háromnapos „kreativitásbajnokság” során összesen 6 készítményt kellett megkreálnia, amik közül csak egy menyasszonyi csokron 3 órán át dolgozott.

Az a sztereotípia, hogy ez egy női szakma, már a múlté, vagy olyan mondja, akinek fogalma sincs arról, milyen 12 órát állva és mosolyogva végigdolgozni

- oszlatta el a nemi tévképzeteket a mesterség kapcsán a fiatal virágkötő.

Kató Szabolcs Áron a HelloVidék kérdésére elárulta, a virágkötészeti trendek nagyban éreztetik hatásukat mind az aktuálisan kedvelt színekben és formákban, amik az esküvői dekorációkon, ünnepi csokrokon és tartós díszeken is tetten érhetők.

A szakma keresettsége a fiatal virágkötő szerint nemcsak az éppen aktuális szezontól függ, hanem abban még az üzletek elhelyezkedése is nagyban szerepet játszik. Így például van, ahol a virágpalánta-szezon az erős, míg máshol az ünnepi időszakok a húzóhónapok. A nagymányoki üzletben, ahol Szabolcs dolgozik, a tavaszi-nyári időszak a domináns, kiegészülvén a mindenszenteki és adventi hajtással, amit egy év eleji csendesebb, visszafogottabb periódus követ. E kiszámítható hullámzással ellentétben a fiatal virágkötő még nem tudja, merre viszi majd hosszú távon az élet, de abban biztos, hogy továbbra is szeretné megméretni magát a szakmában, mert ezek a versenyek újból és újból megerősítik abban, hogy sokkal nagyobbat is merhet álmodni annál, mint amennyit mások kinéznek belőle.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

virágkötő

kató szabolcs áron

baja

virágkötészet