Megtalálták a tanyáról eltűnt 6 éves kislányt: itt vannak a friss infók + fotók

HelloVidék   
  Megosztom
Megtalálták a tanyáról eltűnt 6 éves kislányt: itt vannak a friss infók + fotók

Nemrég tette közzé a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, hogy épségben megtalálták azt a hatéves kislányt, akit vasárnap délután óta kerestek Győr környékén.Az Újszó tudósítója is úgy tudja, hogy megtalálták a kislányt, mégpedig a péri reptérnél. Egy siklóernyős vette észre, a helyszínen már ott vannak a rendőrök és mentőautó is érkezett. Zora él, ez most a legfontosabb.


 


 

Hétfő reggel tette közzé a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, hogy épségben megtalálták azt a hatéves kislányt, akit vasárnap délután óta kerestek Győr környékén.

T. Zora egy 5 hektáros körbekerítetlen tanyáról tűnt el még november 13-án vasárnap délután négy körül. Az eddigi információk szerint a kislány gyakran játszott egyedül a ház körül, s időnként kiabáltak egymásnak a szülőkkel. Fél négykor még válaszolt a kérdésre, négykor viszont már nem kiabált vissza.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, ahogy írták:

a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság kérésére kapcsolódott be a keresésbe, ahol különböző önkéntes mentőszervezetek és hivatásos egységek, rendőrök, tűzoltók, helyi lakosok, vadászok, polgárőrök közel 200 fővel vettek részt a kutatásban.

Ma reggel 9:30-kor frissítették a posztot azzal a szöveggel, hogy

További részleteket egyelőre nem közöltek:

A Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület is hasonló posztot osztott meg. Ők is azt írták:

Frissítés! A közeli reptéren találhatták meg

Az Újszó tudósítója is úgy tudja, hogy megtalálták a kislányt, mégpedig a péri reptérnél. Egy siklóernyős vette észre, a helyszínen már ott vannak a rendőrök és mentőautó is érkezett. Zora él, ez most a legfontosabb.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

eltűnt gyerekek

rendőrség