Súlyos a helyzet a Balatonnál: strandokat zárhatnak be, iszonyú folyamatok indultak be a tóban

MTI   
  Megosztom
Súlyos a helyzet a Balatonnál: strandokat zárhatnak be, iszonyú folyamatok indultak be a tóban

Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken, elsősorban a klímaváltozás miatt - áll a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) pénteki közleményében. A BLKI és a Debreceni Egyetem (DE) a magyar tavak, főként a Balaton algavirágzásáról és az algatoxinokról tartott Őszintén a Balatonról című tudományos előadóülést csütörtökön Tihanyban. Az erről készített összefoglaló szerint az algavirágzást okozhatják olyan kékalga (cianobaktérium) fajok, amelyek toxintermelésre képesek, ezáltal megbetegedéseket idézhetnek elő.


 


 

A folyamatok megismerése és nyomon követése fontos, hiszen lokális algavirágzások optimális körülmények között gyorsan, szinte bármikor megjelenhetnek.

Amennyiben kritikus helyzet alakul ki, a strandok bezárásáról szóló döntést több tényező alapján hozza meg a hatóság: az alga biomassza (a-klorofill) mennyiségét, a cianobaktérium sejtszámot és a toxinkoncentrációt is figyelembe veszik. Ha látható algatömeg jelenik meg a vízben, a szakemberek javaslata szerint a fürdőzést érdemes az algával kevésbé terhelt területekre korlátozni, és fürdés után mindig le kell zuhanyozni.

Ennek következményeként egyes algák, cianobaktériumok időszakosan drasztikusan elszaporodnak. A toxikus, mérgező hatású algavirágzások döntően pár olyan algafajhoz köthetők, amelyek elsősorban tengerekben, óceánokban fordulnak elő, de néhány kékalga (cianobaktérium) faj a természetes és mesterséges magyarországi vízekben is okozhat mérgező algavirágzást - közölte.

Az egész világon jellemző trend, hogy az édesvizeket egyre fokozottabban érinti a jelenség. Magyarországon a cianobaktériumok tömeges megjelenései elsősorban a nyári időszakban, helyi jelentőséggel bíró kisvizekben ismert.

- mondta az egyetemi tanár.

A nagyobb víztereket az elmúlt időszakban elkerülték a hosszantartó, nagy kiterjedésű kékalgavirágzások, ugyanakkor az elmúlt évek nyári tapasztalati azt mutatják, hogy a Balatonban mind gyakrabban fordulnak elő cianobaktérium tömegek, egyelőre csak lokális jelleggel - hívta fel a figyelmet Vasas Gábor.

Megjegyezték: a vízgyűjtő terület feléről a Kis-Balatonon át kerül a víz a tóba, az ottani beavatkozások hatásfoka ezért kérdéses.

Az ülésen elhangzott az is, hogy a Balaton belső terhelésének üledékkotrással történő csökkentése nem hatékony megoldás, mivel a tó kiterjedése túl nagy, a kikotort üledék elhelyezését pedig csaknem lehetetlen megoldani. A rendezvényen háziorvos, népegészségügyi szakértő és kutatók tartottak előadásokat, amelyek elérhetők a kutatóintézet honlapján (www.blki.hu).

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

strandok

balatoni limnológiai kutatóintézet

algavirágzás

édesvizek

debreceni egyetem

tihany