Lecsaptak a zsaruk: emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy férfi ellen Borsodban

MTI   
  Megosztom
Lecsaptak a zsaruk: emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy férfi ellen Borsodban

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki először megpróbálta elütni, majd "viperával" ütlegelte a feleségével szerelmi kapcsolatot tartó férfit.

Tavaly januárban a vádlott gépjárművel haladt Kazincbarcikán, amikor észrevette szintén autót vezető haragosát. Amikor a két jármű elhaladt egymás mellett, a másik férfi mutogatott a vádlottra, aki ezért megfordult és követni kezdte. Ezután mindketten megálltak autójukkal, kiszálltak és folyamatos szitkozódás közben elindultak egymás felé.

Végül a vádlott visszaült a gépkocsiba és megpróbálta elütni a sértettet, de csak elsodorta, ezért újra kiszállt, és egy teleszkópos fém rúddal tizenkétszer megütötte őt. A bántalmazott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

emberölés

borsod megye

bűncselekmény