Újabb multi költözhet Debrecenbe: itt a jövő, amit eddig csak filmekben láttál

MTI   
  Megosztom
Újabb multi költözhet Debrecenbe: itt a jövő, amit eddig csak filmekben láttál

Holografikus 3D-s szemüveggel növelné szolgáltatásainak hatékonyságát a magyarországi Leadec Kft. - erről a nemzetközi cég magyar leányának ügyvezető igazgatója beszélt a Világgazdaságnak. Dákai Ferenc elmondta, hogy az autóipari műszaki szolgáltatásokban világszerte meghatározó német multi számára az idén nyáron bejelentett debreceni autóipari beruházás a növekedés további lehetőségeit teremti meg, a tárgyalások már folyamatban vannak.

A lap keddi számában elmondta, a német cég két év alatt fejlesztette ki azt az eszközt, amely néhány éven belül a hétköznapi munkavégzés alapjává válhat.

Hozzátette, a szemüvegen futó alkalmazással a karbantartásra váró berendezés és annak alkatrészei háromdimenziós képben jelennek meg a virtuális térben, amely ujjakkal mozgatható és tetszőlegesen forgatható; a szemüveggel a berendezés teljes műszaki dokumentációja is online hozzáférhető, a karbantartásról az adminisztráció is online történik.

A Leadec a világ 200 telephelyén mintegy 20 ezer munkatársat foglalkoztat, tavaly több mint 900 millió eurós forgalmat ért el. Magyarországi leányvállalatának 580 alkalmazottja van, az értékesítésből származó nettó árbevétele 2017-ben megközelítette a 7,5 milliárd forintot, adózott eredménye pedig a 143 millió forintot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

debrecen

gazdaság

vállalat

beruházás

autóipar

műszak